eur:
389.11
usd:
361.76
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

A németek nem örülnének a brexitnek

A német kormány bízik abban, hogy a június végére tervezett brit népszavazáson nem a Nagy-Britannia uniós kiválását szorgalmazó erők kerekednek felül. A kancellár ezért is viselkedett nagyvonalúan az Európai Unió múlt heti csúcsértekezletén a brit kormányfővel.

Azonban - mint a müncheni Süddeutsche Zeitung mai vezércikkéből is kitűnik - David Cameron követeléseinek teljesítése Berlinben is megerősítette azt az álláspontot, hogy a szociális juttatásokat - kiváltképpen a kiskorú gyerekek utáni járulékot - drasztikusan csökkenteni lehet azon munkavállalók esetében, akiknek gyerekei a szülőföldjükön maradtak.

A brit miniszterelnöknek tett uniós engedmények csak akkor lépnek életbe, ha a június végére tervezett népszavazáson a választók többsége amellett dönt, hogy Nagy-Britannia továbbra is az Európai Unió tagja maradjon. Ebben reménykednek Berlinben is, és alighanem ezt a vágyat fejezi ki a Tagesspiegel című napilap kommentárja, amely szerint David Cameronról nagyon is el lehet képzelni, hogy erősíteni tudja az EU-pártiak táborát. Múlt év tavaszán, a pártjának abszolút többséget eredményező választási győzelemmel már megmutatta, hogy tisztában van azzal, mi foglalkoztatja a honfitársait.

Most azonban igencsak aktív támogatóra talált az ellentábor Boris Johnson, londoni főpolgármester személyében, aki eddig igencsak kiegyensúlyozott magatartásával nemcsak a brit főváros lakói számára jelent politikai iránytűt és ezért - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című újság - komoly kihívást jelent David Cameron számára.

Azonban Berlinben nemcsak azért bíznak a brit népszavazás kedvező kimenetelében, hogy ezáltal sikerüljön megőrizni az Európai Unió egységét, hanem azért is, mert ebben az esetben a Londonnak tett engedmények hatályba lépnek és a brit példát követve, a német kormánynak is jogában áll majd az uniós országokból érkezett munkavállalók szociális juttatásainak csökkentése, ha a család szülőföldjükön maradt.

Ezzel kapcsolatban a Süddeutsche Zeitung mai vezércikke rámutat arra, hogy Németország évente 200 millió eurót fizet szociális juttatás címén a főleg Lengyelországban, Romániában és Csehországban élő gyerekek után.

Ha június végén Nagy-Britannia választóinak többsége nem a kilépés mellett voksol, Angela Merkel kancellár valóra válthatná az Európai Unió múlt heti brüsszeli csúcsértekezletén említett tervét, és azok az uniós tagállamokból érkező munkavállalók, akik a jövőben helyezkednek el Németországban, csak jóval alacsonyabb összeget kapnának otthon maradt gyermekeik után.

Mindezt összevetve Berlinben komoly aggodalmat kelt, hogy az uniós tagság megőrzése mellett érvelő brit kormányfő álláspontját még saját kormányának több tagja is elutasítja és az alsóházban pártjának frakciója is erősen megosztott ebben a kérdésben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×