Infostart.hu
eur:
382.01
usd:
327.82
bux:
108992.51
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Facebook/Szatmári András

Szatmári András: ha a legjobbamat nyújtom, akkor bárkit meg tudok verni

Elégedett a felkészüléssel az MTK világ- és Európa-bajnok kardozója, aki első olimpiáján vesz részt.

Még Kitában készülnek a magyar vívók a hét végén kezdődő olimpiai versenyekre. Itt magyar bázist alakítottak ki, és a hét folyamán költöznek át az olimpiai faluba.

Elsőként a férfi kardozók egyéni versenyét rendezik meg, rögtön szombaton. A szám címvédője Szilágyi Áron, rajta kívül Decsi Tamás és Szatmári András indul. Utóbbi versenyző még az elutazás előtt adott interjút az InfoRádiónak. Ebben kiemelte, hogy az utolsó otthoni két hét nagyon pozitív volt, mind mentálisan, mind fizikálisan sikerült jól kijönni belőle és jól érzi magát.

Két helyszínen kellett készülnie az elmúlt hetekben a világbajnok vívónak, mert míg a férfi válogatott Telkiben edzett, addig az MTK sportolójának mestere, a magyar női kardcsapat szövetségi vezetőedzője, Gárdos Gábor Balatonfüreden dolgozott együtt Márton Annáékkal.

„Utazgattam jobbra-balra, de most már úgy vagyok vele, hogy ez inkább megerősített, mint hogy elvonta volna a figyelmemet és a türelmemet, ebből inkább erőt próbáltam meríteni. A mostani felkészülés ilyen volt, így volt jó, hogy ezt kellett megoldani" - fejtette ki a 28 éves Szatmári.

Az MTK sportolója szerint a férfiválogatott tagjaival is sikerült tovább javítani az erősségeket, bár voltak hullámvölgyek is. Próbált alkalmazkodni, hogy közösen tudjanak gyakorolni.

„A csapat erős, szerintem jól össze tudtunk dolgozni.”

Szatmári András azt is elárulta, hogy mivel lenne elégedett.

„Azzal, ha maximálisan ki tudnám hozni magamból azt, ami bennem van, 100 százalékot tudnék nyújtani és nem maradna bennem semmi, mert akkor érmet, érmeket is tudnék nyerni. Ha a legjobbamat nyújtom, akkor bárkit meg tudok verni.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×