Infostart.hu
eur:
363.2
usd:
322.79
bux:
144532.18
2026. október 16. péntek Gál

Drámai körülmények között lett negyedik Andrásfi Tibor

Hosszabbításban veszítette el az egész nap folyamán kiválóan vívó Andrásfi Tibor a bronzérmet párbajtőr egyéniben.

Andrásfi Tibor ellenfele a bronzmérkőzésen a 21 éves, kellemetlen stílusú Mohammed El-Szajed volt. Az egyiptomi vívó búcsúztatta a Siklósi Gergelyt kiejtő Neissner Loyolát a negyeddöntőben. Gondoltuk, hátha ez jó ómen, mert Andrásfi korábban megverte már a Koch Mátét legyőző Lugót.

A magyar vívó vitte be az első találatot, 1-0. Lábszúrással egyenlített az ellenfél, 1-1. Két perc elteltével egy kitöréssel ismét Andrásfi került előnybe, 2-1. Öt másodperccel az első harmad vége előtt együttes találatot értek el, 3-2.

A második harmad első találatát El-Szajed adta, leguggolva, 3-3. Nagyon hosszú előkészítés után, egy parádriposzttal újra Andrásfi Tibor szerzett vezetést, 4-3. Mindössze öt egylámpás tust, meg egy együttest hozott az első hat perc, óriási volt a feszültség, rendkívüli taktikai csatát vívtak.

Először vezetett Andrásfi két tussal, 5-3. Az egyiptomi előrelendült, szépített, 5-4, majd kiegyenlített, 5-5. Két perc volt még ekkor a vívóidőből. Újra Andrásfi tudott tust adni döntetlennél, 6-5. Egy-egy büntetőtalálattal 7-6. Tizennégy másodperccel a vége előtt kiegyenlített az egyiptomi, 7-7.

Új meccs kezdődött. Sorozatban Andrásfi Tibor harmadik mérkőzésén is hosszabbítás döntött. Együttest szúrtak, 8-8. Az egyiptomi talált, szabálytalanul. Összecsaptak, 4.47-tel a vége előtt Andrásfi talált, de ezt sem adták meg. Andrásfinak találnia kellett. Együttest szúrtak, 9-9. Megint együttes, 10-10. Andrásfi elindult, El-Szajed védett és talált, övé lett a bronzérem.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×