Infostart.hu
eur:
378.39
usd:
321.03
bux:
124714.69
2026. február 24. kedd Mátyás
Nyon, 2017. április 21.Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA elnöke a 2016/17-es labdarúgó Bajnokok Ligája győztesének járó trófeával az elődöntő csapatbeoszásának sorsolásán a svájci Nyonban levő UEFA-székházban 2017. április 21-én. Az első mérkőzéseket május 2-án és 3-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik. (MTI/EPA/Jean-Christophe Bott)
Nyitókép: MTI/EPA/Jean-Christophe Bott

Nagy változás jön a BL-ben

A Bajnokok Ligája mostani kiírásának tavasszal kezdődő egyenes kieséses szakaszában bevezetik a videobírós rendszert (VAR) - jelentette be Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

Az UEFA korábban még azt tervezte, hogy a mostani idényben nem használja majd a VAR-t annak ellenére, hogy az európai csúcsfutballban, a spanyol, az olasz és a német bajnokságban, valamint a nyári oroszországi világbajnokságon is sikerrel alkalmazták a rendszert.

Ceferin az UEFA végrehajtó bizottságának kétnapos dublini ülése után közölte, hogy döntöttek arról is, hogy a májusi Európa-liga finálén, valamint a Nemzetek Ligája júniusi négyes döntőjén is használni fogják a videobírós rendszert.

A 2018/19-es BL-idény egyeneses kieséses tavaszi szakasza február 12-én kezdődik.

Címlapról ajánljuk
Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

Áder János: megoldásokat mutatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos problémákra

A környezetvédelemmel foglalkozó Planet Budapest 2026 rendezvényről, az akkumulátorgyárakról, de még az üvegvisszaváltásról és a fast fashion divatirányzat hátulütőiről is beszélt Áder János volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×