Infostart.hu
eur:
385.97
usd:
332.71
bux:
121072.37
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Dzsudzsák legszívesebben hazajönne

Megszokta a klímát és csúcsformában van a válogatott csapatkapitánya, aki arról is beszélt, miért nem tudott Dárdai Pállal dolgozni.

Labdarúgó-válogatottunk csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs jól érzi magát az al-Vahdánál, ennél jobban saját bevallása szerint talán már csak akkor érezné, ha ismét Magyarországon játszhatna - írta a Nemzeti Sport.

A lapnak Dzsudzsák elmondta: kár lenne tagadni, hogy az elején voltak gondjai. "Amikor például az al-Vahdánál orvosi vizsgálatra vittek, ötvenkét fokot mutatott a hőmérő. Álló helyzetben szakadt rólam a víz, s arra gondoltam, ez így pokoli, embert próbáló feladat lesz. Szerencsémre a klub vezetői és Javier Aguirre vezetőedző – akit rendkívül sokra tartok, és akinek fontos szerepe volt abban, hogy ideszerződtem – nyugtatott, buzdított és türelemre intett. Azt mondták, szokjam meg a klímát, az itteni körülményeket."

A focista viszont azt mondta, most már csúcsformában van, és hétről hétre azt nyújtja, amit várnak tőle.

A Hertha is érdeklődött iránta, és Dzsudzsák szerint remek lett volna Dárdai Pállal dolgozni, lényegében mindenben meg is állapodtak vele. Ám a török klub pénzt kért a sportolóért, amit a Hertha nem tudott megadni.

Legszívesebben itthon futballozna - mondta a lapnak Dzsudzsák, aki irigyli korábbi csapattársait, hollandokat, németeket, oroszokat, akik megtehetik, hogy otthon, a saját környezetükben léphetnek pályára hetente. Neki ez hiányzik.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×