Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Ezt érezte Miklós Edit a dobogón

Bronzérmet szerzett Miklós Edit a női alpesi síelők világkupa-sorozatának hétvégi, kanadai állomásán. Az MTK sportolója az InfoRádiónak elmondta: nagyon elégedett az eredményeivel.

A Lake Louise-i világkupaverseny elején még bizonytalanabb volt a magyar síelő, időközben viszont egyre jobban elhitte, hogy összejöhet a dobogós helyezés.

„Fantasztikus érzés volt ismét felállni a dobogóra. Ugyanarra a fokára ugyan, mint korábban is, de mégis csak ott álltam" – mondta az InfoRádiónak.

Miklós Edit szerint a pályával nem volt gond. A versenyt megelőzően négyszer is lesiklott, így magabiztos volt a versenyen. Azt a vonalat, amelyet az edzőjével elterveztek, tudta tartani.

A következő, vasárnapi versenynapon a szuperóriás-műlesiklásban 13. helyet érte el, amely pályafutása eddigi legjobb eredményének számít.

"Ez egy technikásabb szakág, amelyben az utóbbi időben nem ment olyan jól, mint szerettem volna. Itt közelebb vannak egymáshoz a kapuk, a pálya pedig rövidebb. Ettől függetlenül ez is gyors szakág, csak egy kicsivel lassabban megyünk" – fogalmazott az MTK versenyzője.

Hozzátette: a felkészülése remekül sikerült, így az önbizalmával sem volt probléma, ezért is tudta megfelelően teljesíteni a futamokat.

A versenyzők baráti viszonyt ápolnak egymással a nemzetközi színtéren. Mint fogalmazott: a sísport rendkívül családias hangulatú.

A múlt hétvégi kupasorozaton is észrevette, hogy az ellenfelei már jobban elfogadják, s egyben tudják, hogy a jövőben számolniuk kell vele.

"Már nemcsak én tanulok tőlük, hanem tőlem is tanulhatnak, az én versenyeimet is egyre többet elemzik"

– állította Miklós Edit.

Elmondása szerint az idei felkészülése sokkal profibb körülmények között zajlott, mint a korábbi években. A szezon kezdetén edzőt váltott, s hónapok óta sportpszichológussal dolgozik.

December 17-én és 18-án Franciaországban lesz a következő világkupa-versenye, ott lesiklásban és Super G-ben versenyez majd. Ezután karácsonyi szünet jön, majd januárban folytatja a világkupasorozatot.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 6. 17:16
×
×
×
×