Infostart.hu
eur:
382.08
usd:
327.87
bux:
109191.2
2025. december 5. péntek Vilma

Gyurta tisztázta, mit mondott

Gyurta Dániel nem kíván Hosszú Katinkával közös álláspontra helyezkedni - ezt maga az úszó közölte telefonon Hargitay András szövetségi kapitánnyal.

"Dani maga hívott fel a délután folyamán, és tisztáztuk, hogy Hosszú Katinka közleményét illetően milyen nyilatkozatot tett" - mondta az MTI-nek Hargitay András. "Dani elmondta, nem kíván Katinkával közös álláspontra helyezkedni. Ő annyit mondott, hogy, mint az élet bármely területén, az úszósportban is mindig van min javítani, de egyáltalán nem áll szándékában leváltani az elnököt. Egy vágya van, hogy legjobb tudása szerint, a tőle megszokott szinten készüljön" - mondta.

Hargitay András hozzátette, az olimpiai bajnok mellúszó nem kíván a sajtóban magyarázkodni, de felhatalmazta arra, hogy szavai átértelmezését tisztázza.

Szerdán a 24.hu honlapon jelent meg Gyurtával egy interjú, amelyben a klasszis így nyilatkozott: "Sajnálatosnak tartom, hogy szeretett sportágam a botrányok miatt rendszeresen címlapon van az utóbbi időben. Hosszú Katinka tegnapi nyilatkozatában sajnos sok olyan meglátás van, ami minden úszó számára ismerős, még ha ezekről nyíltan nem is tudnak beszélni."

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×