eur:
395.28
usd:
371.96
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Kikapott a Veszprém Barcelonában

A Telekom Veszprém 26-23-ra kikapott Barcelonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája ötödik fordulójában. A sérült Nagy László nélkül felálló magyar csapat először szenvedett vereséget a BL mostani kiírásában, míg a katalánok továbbra is százszázalékosak.

A magyar bajnoknál nem játszhatott a sérült Nagy László, aki hosszú éveken keresztül a katalánokat erősítette, most viszont csak a lelátóról tekinthette meg a rangadót.

Kimaradt helyzetekkel indult a meccs, az első gól az ötödik perc végén született, míg a hazaiak kapusa, Moreno Perez de Vargas csak hét és fél perc után adta meg magát először. A vendégek védelme javult, a 13. percben sikerült egyenlíteniük kétgólos hátrányt követően (4-4). Újított a Barcelona, ellépett három találattal, ráadásul emberelőnybe is került, ezért időt kért a Veszprém. A Barcelona védelme változatlanul stabilnak tűnt, nem volt esély a hátrány faragására. Momir Ilic még büntetőből sem tudott betalálni, ekkor volt 12-7. A szünet előtti szakaszban is hatékonyabb volt a Barcelona, és biztos előnnyel vonult el pihenőre.

A szünet után rövid időre állandósult a különbség, majd amikor összeállt a védelem, és Mikler Roland is többször védett, sorozatban négyszer talált be a Veszprém, és felzárkózott 19-16-ra. A rövidzárlat után rendezte sorait a házigazda, és tartotta ezt a különbséget, ugyanakkor keményen harcolt a Veszprém, amelynek Mikler adott erőt.

A hajrában egy időkérés után nem hibázott a Barcelona, és otthon tartotta a két pontot.

Férfi Bajnokok Ligája, 5. forduló, A csoport:

Barcelona (spanyol)-Telekom Veszprém 26-23 (16-11)

A játéknap másik mérkőzésén:

THW Kiel (német)-Schaffhausen (svájci) 32-29 (19-15)

szerdán játszották:

Flensburg-Handewitt (német) - Wisla Plock (lengyel) 22-20 (9-10)

vasárnap játsszák:

Bjerringbro-Silkeborg (dán)-PSG (francia), Herning 16.50

Az állás: 1. Barcelona 10 pont/5 mérkőzés, 2. PSG 6/4 (122-105), 3. Kiel 6/5 (132-128), 4. Veszprém 6/5 (128-125), 4. 5. Flensburg 5/5, 6. Bjerringbro 4/4, 7. Plock 1/5, 6. Schaffhausen 0/5

Címlapról ajánljuk

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
Újra itt vannak a kőkemény szívatások - Már nem kellenek a dolgozók?

Újra itt vannak a kőkemény szívatások - Már nem kellenek a dolgozók?

Úgy tűnik elmúlt az az időszak, amikor csak úgy kapkodtak a felvehető emberek iránt a cégek. Az USA-ban és szerte Nyugat-Európában enyhült a munkaerőpiac feszessége, így a cégek egyre válogatósabbak lettek a toborzás során, ami az elhúzódó állásinterjúkon is meglátszik. A korábban megszokotthoz képest általában több fordulón is bizonyítani kell a jelölteknek, akik gyakran összetettebb megoldandó feladatokat is kapnak. Előfordul az is, hogy az állásinterjúk után még hosszú ideig jegelik a jelölteket, amiben az is szerepet játszik, hogy a gazdasági helyzet bizonytalansága miatt nem is biztosak abban a cégek, hogy feltétlenül be kell tölteniük egy újonnan megnyílt, vagy üressé vált pozíciót, inkább kivárásra játszanak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×