Infostart.hu
eur:
385.34
usd:
331.84
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Magyarországon lesz az evezős masters vb!

Masters világbajnokságnak adhat otthont Magyarország 2019-ben - jelentette be a Magyar Evezős Szövetség (MESZ).

Bényi Szabolcs elnök beszámolója szerint a nem olimpiai számokban múlt héten rendezett rotterdami világbajnokság után hétfőn tartották a nemzetközi szövetség (FISA) kongresszusát, amelyen a csehországi Racice és a spanyol Sevilla ellenében Magyarország nyerte el a 2019-es esemény rendezési jogát.

"Legutóbb 1996-ban adott otthont hazánk a nemzetközi szövetség égisze alatt rendezett versenynek. Az esemény helyszíne a Velencei-tavi evezőspálya és a környező terület lesz, a tervezett időpont pedig 2019 szeptemberének első fele" - mondta az elnök.

Varga Tamás szakmai alelnök, a szervezőbizottság elnöke arról beszélt, hogy a masters világbajnokság a legnagyobb evezős világesemény, mivel négy napon keresztül 400 versenyszámban közel negyven országból több mint 3000 versenyző száll vízre. A nagy létszám magyarázata, hogy evezésben masters korosztályúnak számít mindenki, aki a 27. életévét betöltötte, de még 85 év feletti versenyzők is indulhatnak.

A sajtótájékoztató végén felolvasták Tessely Zoltánnak, a Velencei-tavat magában foglaló térség miniszterelnöki biztosának levelét, amelyben hangsúlyozta, "a Velencei-tó partvonalának rekonstrukciójával is hozzájárul a kormány az esemény sikeres lebonyolításához".

A sajtótájékoztatón jelen volt Galambos Péter, aki könnyűsúlyú egypárban ezüstérmet nyert a rotterdami vb-n:

"A mostani a negyedik érmem, ahányszor indultam, mindig sikerült dobogóra állnom, most is ez volt a célom".

Hozzátette, mivel egész évben nem versenyezett ebben a számban, előzetesen nem tudta felmérni, milyen a formája.

"A helyszínen kiderült, hogy jó, így a döntőre már megnyugodtam. A mostani ezüstérmem nagyon szépen csillog, nagyon örültem neki. Mivel az eddigi négy érmem egyike sem arany, megvan a motiváció, hogy a következő alkalommal a dobogó tetejére álljak."

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×