eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Már 39 tagú a magyar paralimpiai csapat

Újabb kvótás és szabadkártyás sportolókkal bővült a szeptemberi, Rio de Janeiró-i paralimpián résztvevő magyar csapat, amelynek létszáma 64 nappal a rajt előtt 39.

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) szombati közleménye szerint öt magyar kerekesszékes vívó indulhat Rióban. Hajmási Éva az olaszországi Európa-bajnokságon aratott győzelmével egyenes ágon szerezte meg a részvételi jogot, mellette egyéniben Dani Gyöngyi, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla és Osváth Richárd is kvótát szerzett. A magyar női tőr és párbajtőr csapat is versenyezhet a paralimpián.

A paraatléták a korábbi három kvóta mellé két szabadkártyát kaptak. A grosettói Európa-bajnokságon két ezüst- és két bronzéremmel zárt válogatott tagjai közül Biacsi Bernadett, Biacsi Ilona, Csontos Piroska, Kálmán Krisztina és Keresztesi Erika indulhat Rióban.

Az országos bajnokság, valamint a moszkvai Európa-bajnokság után lezárult a kajakozók kvalifikációja is, amely Suba Róbert, Rozbora András, Váczi Anita és Varga Katalin sikerét hozta.

Kerekesszékes teniszben Németh Roland, evezésben pedig Lőrincz Krisztina kapott szabadkártyás indulási jogot a közelmúltban.

Az MPB közleménye kiemeli, hogy a magyar küldöttség több sportolóval indul az idei paralimpián, mint 2012-ben, Londonban.

"A növekvő sportolói létszám és parasportolóink egyre erősödő nemzetközi jelenléte azt mutatja, hogy mindent megtesznek a sikerért. Elhivatottan, mindennapos edzésekkel készülnek a számukra is óriási jelentőséggel bíró sporteseményre. Szeretnénk, ha a paralimpikonokra minden magyar ember büszke lenne, ebben nagy szerepe lesz annak, hogy idén első alkalommal a köztelevízió élőben sugározza a paralimpiai versenyeket" - nyilatkozta Szabó László, az MPB elnöke.

A csapatot és a formaruhákat július 15-én a Várkert Bazárban mutatják be, az eskütételre pedig augusztus 28-án a Nemzeti Színházban kerül sor.

A magyarok eddig 126 érmet nyertek a paralimpiákon, ebből 14-et legutóbb, Londonban.

A magyar paralimpiai csapat kvótáinak megoszlása:

asztalitenisz (6): Arlóy Zsófia, Berecki Dezső, Csonka András, Major Endre, Pálos Péter, Zborai Gyula

atlétika (5): Biacsi Ilona, Biacsi Bernadett, Csontos Piroska, Kálmán Krisztina, Keresztesi Erika

erőemelés (2): Sas Sándor, Tunkel Nándor

evezés (1): Lőrincz Krisztina

judo (2): Burányi Flóra, Szabó Nikolett

kajak-kenu (4): Varga Katalin, Váczi Anita, Rozbora András, Suba Róbert

kerekesszékes vívás (5): Dani Gyöngyi, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Veres Amarilla, Osváth Richárd

kerekesszékes tenisz (1): Németh Roland

kerékpársport (1): országkvóta

sportlövészet (2): Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula

úszás (10): Adámi Zsanett, Engelhardt Katalin, lllés Fanni, Kézdi Réka, Konkoly Zsófia, Pap Bianka, Ráczkó Gitta, Sors Tamás, Tóth Tamás, Vereczkei Zsolt

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×