Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.68
bux:
121730.22
2026. január 16. péntek Gusztáv

Jól halad a kajak-kenu válogatott a felkészülésben

Öt arannyal, öt ezüsttel és négy bronzzal az éremtáblázat élén végzett a magyar kajak-kenu válogatott a moszkvai Európa-bajnokságon, a sportág riói olimpia előtti utolsó rangos nemzetközi megmérettetésén - mondta az InfoRádiónak Csabai Edvin, a magyar szövetség szakmai igazgatója.

Természetesen nagyon örülünk, hogy sikerült az éremtáblázat élén végezni, ehhez kellett az az utolsó aranyérem – Kiss Tamás aranyérme. Sokáig az oroszok vezettek, de ettől függetlenül azt gondolom, hogy nem ez a legnagyobb sikere ennek a versenynek vagy a legfontosabb eredménye. Az olimpiai számok tükrében látszik az, hogy mennyire vagyunk erősek, hol lehet még javítani, melyek azok a számok, ahol változtatásokra van szükség, és jó úton haladunk az olimpia felé.

A legjobb úton úgy tűnik, hogy Kozák Danuta van, aki mind a három olimpiai számban, 500 egyesben, párosban és négyesben is győzni tudott ezen a hétvégén.

Így van, Dana nagyon nagyot versenyzett. Azt tudni kell, hogy mindezt úgy tette meg, hogy valóban nem élezett erre a versenyre, nincs csúcsformában. Ők a válogatók után elkezdték a felkészülést az olimpiára, munkából érkezett ide, ráadásul nem minden futamában volt mellette a szerencse, ennek ellenére meg tudta nyerni azt a három számot amiben elindult.

500 egyesben nagyjából két hajónyi vagy még talán annál is egy kicsit nagyobb hátrányba került, miután a rajt nem éppen ideális körülmények között történt, ennek ellenére háromnegyed hajóval győzni tudott.

Igen, ez fura számomra, hogy egy Európa-bajnokságon ilyen megtörténhet. Tekintve, hogy a versenyt megnyertük, nem tartoztunk azon nemzetek körébe, akik óvást nyújtottak be a rajtnál elkövetett baki miatt. De amit Dana azon a pályán csinált, az önmagáért beszél. Gyakorlatilag másfél-két hajó hátrányból megint utolérte a mezőnyt és parádésan tudott nyerni.

Ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy ez egy világbajnokságon vagy egy olimpián nem férne bele, tehát ekkora előnyt nem szabad adni nyilvánvalóan a társaknak még hogyha önhibáján vagy részben önhibáján kívül is történt mindez.

Ezt csak megerősíteni tudom. Azt gondolom ilyen az ember életében egyszer fordul elő, nem is fordulhat elő. Nyilvánvalóan ő is levonta a megfelelő következtetéseket ebből, hiszen a hibás rajt miatt – természetesen nem ő volt a hibás- ez egy akkora hiba volt a rajtoltató bíró részéről, amit eddig még soha nem tapasztaltunk – ő a második, harmadik, negyedik húzás után megállt. Valószínűleg ezután bármi is fog történni egy rajtban, nem fog megállni többet. De természetesen egy olimpiai döntő egészen más. Ettől függetlenül nyilván nagyon megerősítette lelkileg, hogy ezt a versenyt így is meg tudta nyerni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×