Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Baráth Etele: Itt a kajak-kenu sportág új generációja

A kajak-kenu sportág, amely az utóbbi olimpiai játékokon rendre a legeredményesebb magyar sportág volt, 2016. június 18-án ünnepelte a szövetség fennállásának hetvenötödik évfordulóját. Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke 21 éve irányítja a szervezetet, ez alkalomból nyilatkozott az InfoRádiónak.

„Ebben a sportágban mindig történt valami új, technikai értelemben, létszámban és eredményességben is. Mindig újabb szakágak jelentek meg és egy emberközeli, a családokkal jó kapcsolattal rendelkező, igazi közösségi sporttá vált ez idő alatt” - mondta Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

Hozzátette: 21 éve irányítja a Magyar Kajak-Kenu Szövetséget, ezt az időszakot is rengeteg olimpiai bajnoki cím és érem fémjelzi és mindegyik sikernek megvan a maga története.

„Ilyenkor azt illik mondani, hogy mindegyik egyaránt közel áll a szívemhez. De miután az első olimpiám Atlanta volt 1996-ban, az a két olimpiai érem, a Kolonics-Horváth páros és a Kőbán Ritáé maradt leginkább emlékezetes. Ugyanakkor mély emberi ütések is értek ez idő alatt, mert az olimpiáknak nemcsak győzelmei, hanem vesztesei is vannak, sokféle dráma húzódik meg az olimpiai versenyek mögött” - hangsúlyozta a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke.

Baráth Etele szerint a kajak-kenu sportág érdekessége, hogy az olimpián mindig az utolsó számok egyike, ezért nagy terhet ró a versenyzőkre és sokkal több feszültséget okoz, hiszen a végén a győzelem nemcsak a kajak-kenu győzelme, hanem a magyar sport győzelme is.

„Ilyen mély generációváltás még nem következett be a sportágban az elmúlt 20 év alatt, mint most. Nem kerül be az olimpiai csapatba Kovács Katalin, a világ legnagyobb kajakosnője, háromszoros olimpiai bajnok versenyző, vagy a londoni olimpia két legnagyobb hőse, Kökény Roland és Dombi Rudolf, és Vajda Attila sem. Ugyanakkor mögöttük nagyon sok új, fiatal tehetség jött fel. Nem is beszélve azokról a 19-21 éves sportolókról, akik válogató versenyen ezüstérmesek, bronzérmesek voltak és helyük lett volna a csapatban” - fogalmazott Baráth Etele.

Mint mondta, nagy érdeklődéssel kell figyelni, hogy a fiatalok milyen eredményt érnek el és remélhetőleg a mögöttük lévő generáció is biztosítja majd, hogy a tokiói olimpiáig tovább erősödik a kajak-kenu sport.

Arra a kérdésre, hány éremre számít az olimpián, Baráth Etele azt válaszolta, fantasztikus eredmény volna, ha a 12 számból 6 magyar érem születne.

„Bízom benne, hogy ebből legalább kettő arany lesz, a többit meglátjuk. A kajak-kenu sport vezetői szerint is ez a reális, hiszen hihetetlen erejű a nemzetközi mezőny. Brazíliában is fantasztikusak a kenusok, Új-Zéland döbbenetes női kajakosokkal rendelkezik, a német férfi kajak pedig olyan erős lett az utóbbi időben, hogy szinte verhetetlennek tűnnek néhány számban. Nagyon komoly ellenfelekkel nézünk szembe, de bizakodó vagyok, hogy hozni fogjuk a szép átlagot” - mondta Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke az InfoRádiónak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

2026-ra teljesen automatizálják a gyorshajtások bírságolását Szlovákiában

Szlovákiában nagyszabású közlekedésbiztonsági fejlesztés indul: a tervek szerint az 213 fix telepítésű radar, 48 közlekedési kamera, valamint 18 szakaszsebesség-mérő rendszer jelenik meg az ország útjain, a bírságok pedig automatikusan érkeznek majd. A városok és községek saját radarokat és kamerákat használhatnak.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Magyarország autóipara is szenved a "német-betegségben"

Európa és Magyarország autóipara tartós strukturális présbe került: az iparágat a kínai verseny gyors térnyerése, a versenyképességi erózió és több elhibázott iparpolitikai döntés egyszerre szorítja. A ritkaföldfémekre és chipekre épülő, túlnyomórészt Kínához kötődő inputfüggőség geopolitikai kilengéseknek teszi ki az ellátást; az időszakos enyhülések pedig nem oldják a rendszerszintű sérülékenységet. Az exportorientált, erősen importfüggő magyar autóipari termelés – amely főként összeszerelő tevékenységet jelent – ugyan közvetlenül kevésbé veszélyeztetik az Európában tapasztalt ellátási problémák, a negatív hatások idővel a hazai gazdaságba is beszivárognak - derül ki az OECD által frissen közzétett részletes iparági statisztikákból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×