Infostart.hu
eur:
386.73
usd:
331.87
bux:
120320.96
2026. január 14. szerda Bódog

Kajak-kenu vk - Négy magyar hajó a vasárnapi döntőkben

A szombat délutáni elő- és középfutamokból négy magyar egység biztosította a helyét a vasárnap délelőtti döntőkben a duisburgi kajak-kenu világkupán.

Férfi C-2 1000 méteren ez a verseny a magyar olimpiai válogató második fordulója is egyben, ezért érdekes, hogy a múlt heti, szegedi első viadalon győztes Vasbányai Henrik, Mike Róbert duó előfutamában lemaradt az egyenes ági döntőbe jutást érő első helyről (második lett), s csak a középfutamban elért harmadik hellyel kvalifikálta magát a legjobbak közé. Hazai riválisa, a Petkó András, Fekete Ádám kettős ezzel szemben megnyerte az előfutamát, így megspórolta magának a középfutamot.

A németországi regatta női K-1 500 méteren is válogató lett volna, a Maty-éren második Csipes Tamara azonban úgy döntött, hogy ebben a számban nem próbálkozik tovább, így az első forduló győztese, a szám olimpiai bajnoka, Kozák Danuta ellenfél nélkül maradt, s már a válogató győztesének tekinthető. A magyar válogatott vezetői ugyanakkor hangsúlyozzák: riói keretet majd csak a válogatók zárása után hirdet Storcz Botond vezetőedző, az utazó csapat összetétele pedig a június végi, moszkvai Európa-bajnokság után válik véglegessé.

Ezzel együtt Kozák magabiztosan győzött futamában Duisburgban, majd a középfutamban is nyert - itt maga mögé utasította többek között a vb-címvédő új-zélandi Lisa Carringtont -, így készülhet a fináléra.

Rajtuk kívül döntős Molnár Péter is K-1 200 méteren.

Nem sikerült bejutnia a legjobb kilenc közé C-1 200 méteren Hajdu Jonatánnak, K-1 200 méteren Tótka Sándornak, illetve K-4 1000 méteren a Dombi Rudolf, Nádas Bence, Bán Kristóf, Boros Gergely összeállítású négyesnek és a Janza Richárd, Korondy Tamás, Noé Zsombor, Vass Péter alkotta kvartettnek.

A vasárnap délelőtti döntők 10.30 órakor kezdődnek.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vették az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. A magyar tőzsdén is jó a hangulat, 2019 óta nem látott csúcsra száguldott a Mol. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×