Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Vizes Eb - Cseh László a legjobb idővel döntős 100 méter pillangón

Cseh László a legjobb időt elérve jutott be a szombati döntőbe 100 méter pillangón a Londonban zajló vizes Európa-bajnokság úszóversenyeinek pénteki napján.

A magyar klasszis 51.64 másodperc alatt tudta le a távot, s ezzel nemcsak előfutamában nyert, hanem a teljes mezőnyt tekintve is a leggyorsabbnak bizonyult, így tovább gyarapíthatja londoni éremgyűjteményét, amelybe eddig az 50 méter pillangó ezüstje és a 200-as szám aranya került be.

A 100-as elődöntőben indult másik magyar, Pulai Bence (52.73 mp) a tizedik lett összesítésben, így kiszorult a fináléból.

A női 200 méter gyors elődöntőjéből mindkét magyar továbbjutott: a szombati döntőben Verrasztó Evelyn az ötödik (1:58.66 p), a szeptemberben még csak 16 éves Késely Ajna pedig a hetedik időeredménnyel (1:58.69) biztosította helyét.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×