Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Neymart már 2011-ben "lefoglalózta" az FC Barcelona

Annak ellenére, hogy Neymar csak tavaly nyáron szerződött az FC Barcelonához, a katalán klub már 2011-ben tízmillió eurós "foglalót" tett le a fiatal brazil futballistáért.

Erről a válogatott támadó édesapja, egyben menedzsere beszélt keddi sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy szeretné, ha fiának a brazíliai világbajnokság előtt nem kellene a futballon kívül mással foglalkoznia.

Neymar tavalyi átigazolásának tisztázására a Barcelona egyik klubtagja, Jordi Cases bírósági keresetet nyújtott be. Ebben hűtlen kezeléssel vádolta meg Sandro Rosell elnököt, azt állítva, hogy hamis szerződéssel eltitkolta, mennyit is fizetett valójában a csatárért. Az ügy folyományaként Rosell múlt csütörtökön lemondott posztjáról, helyét pedig Josep Bartomeu alelnök vette át.

Neymar apja elmondta, a katalánokkal a 2011 decemberében lejátszott klubvilágbajnoki döntő előtt állapodtak meg az előlegről, ekkor fia még az ellenfélnél, a Santosban szerepelt, a finálét a Barca 4-0-ra nyerte. Hozzátette: a megállapodás szerint amennyiben a játékos mégsem a Barcelonát választotta volna, akkor a tízmillió eurót természetesen vissza kellett volna fizetniük. A garanciára azért volt szükségük, mert abban az időszakban jobbnál jobb ajánlatokkal bombázták fiát.

Neymart a Barcelona bejelentése szerint 57 millió euróért szerezte meg a Barcelona, a játékos menedzsmentje a foglalóval együtt 40 millió, klubja pedig 17 millió euróval gazdagodott.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Szakértő: a Hamász lefegyverzésén múlik a gázai béke, de egy palesztin államnak a közeljövőben alig van realitása

Donald Trump amerikai elnök július 30-án történelmi áttörésként jelentette be, hogy a Hamász és a Gázai–övezet valamennyi palesztin fegyveres csoportja beleegyezett a teljes fegyverletételbe. A folyamat azóta alig halad. Bár most úgy tűnik, hogy a Hamász hajlandó megtenni az első lépést, Izrael a belföldi választási kampány miatt húzza az időt.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Egyetlen éjjel alatt darálták be az orosz flottát, kulcsfontosságú területen ajánlott tűzszünetet Ukrajna - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Nyilvánosságot látó felvételek alapján az ukrán fegyveres erők augusztus 12-13 között több orosz hadihajót - köztük a Fekete-tengeri Flotta jelenlegi zászlóshajóját - is megrongáltak Novorosszijszk kikötőjében. Mindeközben folytatódik a két harcoló fél között egymás gabonaszállítmányainak támadása, melyre Volodimir Zelenszkij ukrán elnök most tűzszünetet ajánlott. A fronton az orosz és az ukrán erők is területszerzésekről tesznek jelentéseket. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×