Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Kajak-kenu világbajnokság: remekül kezdtek a magyarok

A szeles, hűvös idő ellenére jól kezdték a poznani kajak-kenu világbajnokságot a magyar versenyzők. A csütörtöki nyitónap délelőttjén, az 1000 m-es előfutamokban négy győzelmet arattak, két egység pedig máris döntős.

Storcz Botond szövetségi kapitány csapatából elsőként a kajakos Kovács Katalin szállt vízre a Málta-tavon, aki címvédője ennek a számnak, de a júliusi, spanyolországi Eb-n önmagának is csalódást okozva csak negyedik lett.

A Domino Honvéd 27-szeres vb-aranyérmese ezúttal esélyeshez méltóan versenyzett, és magabiztosan nyerte előfutamát, ami középdöntős folytatást ért. A parton ennek ellenére bosszúsan értékelt:

"Hú, nagyon rosszul esett az evezés! - mondta az MTI-nek, miközben reklamált a szervezőknél, hogy a rajtnál alig lehetett hallani az instrukciókat, ezért elég idegesen indult a futam. - Nem titkolom, hogy nem kedvencem ez a pálya, most is nagyon hullámzik, ráadásul a víz egyáltalán nem tiszta, nagyon nehéz volt így végigmenni" - tette hozzá, szavait pedig alátámasztotta egy hajójáról "lehámozott" hosszú hínárral, ami szerinte - a beömlő vízzel együtt - igencsak akadályozta a haladásban.

Szintén futamgyőzelemmel mutatkozott be az Eb-címvédő Szabó Gabriella, Csipes Tamara duó, amely sikerével - Kováccsal ellentétben - egyből a szombati döntőbe került.

A férfiaknál a kajakos Kucsera Gábor a végén kiengedve harmadikként ért célba - itt sem lehetett egyből a legjobb kilenc közé kerülni -, míg az olimpiai bajnok kenus Vajda Attila remek győzelemmel hangolt a délutáni középfutamra úgy, hogy többek között a címvédő üzbég Vagyim Menkovot is maga mögé utasította. A partra érve ugyanakkor ő is elsősorban a körülményekre panaszkodott:

"Erős a hátszél, nagyon nagyok a hullámok, a végén mindenki láthatta, mennyi vizet öntöttem ki a hajómból - mondta. - Szerintem Menkov és én is elég küzdős pályát mentünk. Bár nem ez volt az elsődleges célom, a végén úgy gondoltam, ha megnyerhetem, miért ne tegyem, ezért kicsit belehúztam."

A rutinos - összesen öt olimpiai címet birtokló - Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos kajakpáros számára is csak bemelegítést jelenthetett az előfutam, ugyanis innen sem lehetett egyből a fináléba kerülni: ennek ellenére szép versenyzéssel és első hellyel alapoztak a délutáni folytatásra.

A Tóth Márton, Mike Róbert kenupárosnak és a Dombi, Szalai, Kökény, Hadvina összeállítású férfi kajaknégyesnek lehetősége volt megspórolni a középfutamot - első hellyel egyből továbbjutottak volna -, de előbbi végül azeri és kanadai riválisa mögött csak harmadikként, utóbbi pedig némi csalódást okozva csupán negyedikként ért célba. Így délután mindkét egységnek "pótvizsgáznia" kell.

A kenu négyeseknél mindössze kilenc egység nevezett, ezért itt nem rendeztek előfutamot, azaz a Széles, Varga, Nagy, Sarudi kvartett majd csak a fináléban száll vízre.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×