Infostart.hu
eur:
355.47
usd:
311.29
bux:
139892.19
2026. június 30. kedd Pál

Hogyan áll a nyomozás a fogadási botrányban?

Továbbra is tart a nyomozás a tavaly kirobbant fogadási botránnyal kapcsolatban. Sajtóértesülések szerint a közeljövőben már gyanúsítottja is lehet az ügynek, jelenleg a tanúk kihallgatása folyik.

Az InfoRádió úgy értesült, hogy az ügyben érintett futballisták tanúkénti kihallgatása és az adott mérkőzésekhez kapcsolódó iratok beszerzése folyamatosan zajlik. A Nemzeti Nyomozó Iroda azt közölte, hogy a nyomozás érdekei miatt a gyanúsítások közléséig a rendőrség nem hozhatja nyilvánosságra az ügyben érintett személyek nevét. A Nemzeti Sport információi szerint hamarosan gyanúsítottjai is lehetnek a vesztegetési ügynek.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai napi kapcsolatban állnak a bochumi ügyészséggel, amely az ősz folyamán kirobbantotta a szinte egész európai futballt érintő ügyet. A hatóság a Magyar Labdarúgó Szövetség feljelentésére hivatkozva indított nyomozást az utánpótlás válogatott három tavalyi mérkőzése kapcsán, ez egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik, vesztegetés megalapozott gyanúja miatt.

Az MLSZ illetékesei még decemberben meghallgatták az ügyben érintett utánpótlás-válogatott Somodi Bencét, Pintér Ádámot és Présinger Ádámot, illetve Potoczki Tamást, a Szigetszentmiklós ügyvezetőjét, ugyanis a három futballista és a sportvezető is elismerte, hogy megpróbálták megvesztegetni. Somodi Bencét a 2008. október 15-ei, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozót megelőzően, Pintér Ádámot pedig a 2008. szeptember 7-i, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg. A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek akkor. Présinger Ádámot is a szlovákok elleni Alpok-Adria Kupa-meccs előtt keresték meg, de társaihoz hasonlóan elutasította az ajánlatot.

A sportnapilap úgy tudja, összesen hat mérkőzés, öt Magyar Kupa-meccs és egy bajnoki találkozó miatt jelzett az UEFA monitoring rendszere, amely a gyanús fogadásokra hívja fel a figyelmet. Ezek szerint a kupában a Szolnok-Honvéd, a Kecskemét-Újpest, a Videoton-Pápa, az MTK-Diósgyőr és Zalaegerszeg-Szigetszentmiklós, az NB I-ben pedig a november 4-i Ferencváros-Győr találkozó volt gyanús.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ürge-Vorsatz Diána: máshogy kellene használni a klímaberendezéseket

Csak a fák aktív légkondicionáló működésére, illetve a lakásokra, irodákra szerelt légkondicionáló berendezések használatának visszafogására van szükség Ürge-Vorsatz Diána klímakutató szerint. A Közép-európai Egyetem professzora, az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testületének alelnöke az InfoRádióban azt mondta: eddig tudott légkondi nélkül alkalmazkodni az európai társadalom, most már változtatni kell.
inforadio
ARÉNA
2026.07.01. szerda, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

Történelmi szupercsapat alakulhat az Egyesült Államokban, LeBron James klubot vált

A Golden State Warriors történelmi szupercsapat felépítésén dolgozhat: a hírek szerint LeBron James és Anthony Davis is csatlakozhatna Stephen Curryhez és Draymond Greenhez. Green már jelezte, hogy alacsonyabb fizetésért is hajlandó új szerződést kötni, James pedig szintén kész lenne a bércsökkentésre. A négy szupersztár összesen 13 NBA-bajnoki címmel rendelkezik és 48 All-Star-szereplést tudhat maga mögött, ugyanakkor a kvartett átlagéletkora 37 év lenne. A terv megvalósítását a fizetési egyensúly megtartása és Jimmy Butler sorsa is bonyolíthatja.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×