Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
324.65
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

Závada Pál Kossuth-díjas író 60 éves

December 14-én lesz hatvanéves Závada Pál Kossuth- és József Attila-díjas író, szociográfus, szerkesztő. Az MTVA Sajtó- és fotóarchívumának portréja:

"Závada szlovákul annyit jelent, hogy gát, akadály, hiba. A Mária Terézia idején a békési Tótkomlósra telepített őseim is szlovákok voltak" - mondta egy interjúban az író. Apja téesztraktoros, majd gépcsoportvezető, anyja könyvelő volt. Õ Szegeden érettségizett, majd 1974-től közgazdaságtant tanult a pécsi tudományegyetemen, 1982-ben elvégezte az ELTE kiegészítő szociológia szakát is. 1978-tól Pécsett szociológiát tanított, 1982-től Ferge Zsuzsa hívására az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott 1993-ig, 1990-1994-ben a Hiány, 1990-től a Holmi című folyóirat szerkesztője is volt.

Első műve, az 1986-ban megjelent Kulákprés. Dokumentumok és kommentárok egy parasztgazdaság történetéhez című szociográfia az író szülőhelye, Tótkomlós 1945-1956 közötti korszakát feldolgozó család- és falutörténet. A rendszerváltás után érdeklődése egyre inkább a szépirodalom felé fordult, 1996-ban adták ki Mielőtt elsötétül című első szépprózai kötetét, ez novellákat és egy kisregényt tartalmaz.

Az igazi áttörést az 1997-ben megjelent Jadviga párnája című nagyregény hozta meg számára. A nagy nyelvi leleménnyel megírt, naplóformájú regény egy különös házasság és szerelmi háromszög történeten keresztül érzékletesen mutatja be egy magyarországi szlovák közösség életét az első világháborútól a szlovák nemzeti ébredésen, a magyar Tanácsköztársaságon és a második világháborún át a közelmúltig. A művet, amely 1998-ban elnyerte Az Év Könyve díjat, 1999-ben szlovák nyelvre is lefordították, 2000-ben Deák Krisztina rendezésében film készült belőle, 2012-ben pedig színházban is bemutatták.

Závada következő regénye 2002-ben jelent meg Milota címmel. Ez is évtizedeken átívelő családregény, ezúttal két hangra komponálva, és egyes részeiben utal a Jadvigára is. A "trilógia" harmadik kötete, az öt évtizedet átfogó A fényképész utókora című regény 2004-ben jelent meg. Kritikusai szerint ez a könyv "hitek és tévhitek, köz- és magánbűnök, kis és nagy hazugságok, érzékek és érzelmek iskolája". A nagyregények sorába illeszkedik az 1940-ben játszódó Idegen testünk, amely hőseinek sorsán keresztül próbálja megérteni, mit okoznak a szellem, a test és a lélek mélyén a 20. századi magyar traumák, hisztériák és botrányok, Trianon és a zsidóüldözés. A 20. századi magyar történelem legsötétebb napjaiba kalauzol Závada legutóbbi regénye, a 2014-ben megjelent Természetes fény is, amelynek hősei többnyire Békés megyei magyarok, szlovákok, zsidók, akiket a történet az öldöklés, a kényszermunka, a fogság vagy az áttelepülés közép- és kelet-európai helyszíneire vet.

A regények mellett Závada Pál publikált mesekötetet is Harminchárom szlovák népmese címmel. A fotóművész Korniss Péterrel közös könyve az Egy sor cigány. Huszonnégy mai magyar című irodalmi portrékötete. Első színpadi művét, a Diófák tere avagy Szólj anyádnak, jöjjön ki! című darabját 2004-ben mutatták be Szolnokon. Magyar ünnep című zenés drámáját Alföldi Róbert rendezésében 2010-ben nagy sikerrel játszotta a Nemzeti Színház. Színműveiből Janka estéi címmel jelent meg kötet 2012-ben.

Az író munkásságáért több rangos elismerést is kapott: 1998-ban József Attila- és Déry Tibor-, 2000-ben Márai Sándor-, 2004-ben Prima-, 2005-ben Palládium-díjjal tüntették ki. 2005-ben Kossuth-díjat kapott a magyar történelem állomásait bemutató, nagysikerű szépírói, szociográfusi, szerkesztői tevékenysége elismeréseként. 2010-ben megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat.

Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×