Herta Müller 1953-ban született egy bánáti kisfaluban. Temesváron germanisztika szakon végezte az egyetemet.
Négy másik társával - Wiliam Totok, Rolf Bossert, Richard Wagner, Ernest Wichner, fiatal, romániai német írókkal - megalapította az Aktionsgruppe Banatot, amelyet esztétikai nézetei miatt - például, mert azt vallották, hogy "a megrendelésre írott irodalom nem irodalom, az nem is létezik" - nem nézett jó szemmel a hatalom.
Többüket letartóztatták vagy elbocsátották az egyetemről. Herta Müller fordítóként helyezkedett el egy autógyárban, ahonnan azért küldték el, mert nem volt hajlandó együttműködni a titkosszolgálattal.
Ebben az időszakban két könyve jelent meg, 1982-ben a Niederungen, 1984-ben a Druckender Tango, és 1984-ben kiengedték az országból, hogy részt vehessen a Frankfurti Könyvvásáron. Ekkor még nem akart kivándorolni. "Nem akartam elmenni. Mindig azt mondtam, hogy nem mehet el mindenki. Csak egyvalakinek kell mennie, és akkor mindenki maradhat. Hiszen nem lehet fordítva, hogy mindenki elmegy, és csak az az egy marad. A diktátornak kell mennie, és akkor mindenki más maradhat." 1987-ben, a titkosszolgálat zaklatásaitól kikészülve emigrált, azóta Berlinben él.
Az elmúlt húsz évben húsznál több könyve jelent meg. A legfontosabb német írók közt tartják számon, Graz és Bréma városok irodalmi díjával, a Konrad Adenauer Alapítvány díjával, Franz Kafka díjjal tüntették ki.
Herztier című kötetéért megkapta az International IMPAC Dublin Literary Awardot, amely a Nobel-díj után a legnagyobb pénzdíjjal járó kitüntetés, amelyet egyetlen művel lehet kiérdemelni.
Magyarul eddig egyetlen megjelent könyvének címe: A rókák csapdába esnek (Pesti Szalon, 1995). Gyászbeszéd című novellája a 2000 című folyóiratban jelent meg.
Herta Müller a 12. női irodalmi Nobel-díjas. Az első női díjazott a svéd Selma Lagerlöf volt 1909-ben, Müller előtt pedig a brit Doris Lessing kapta meg a kitüntetést 2007-ben.
Az írónő "a költészet tömörségével és a próza tárgyilagosságával rajzolta meg műveiben az otthontalanság tájképét" - indokolta döntését a Svéd Királyi Akadémia.
Hanganyag: Oláh András