Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Donald Trump korábbi amerikai elnök (k) jogászainak társaságában a bírósági meghallgatása előtt a manhattani ügyészségen, New Yorkban 2023. április 4-én. Trump ellen Alvin Bragg manhattani kerületi ügyész vizsgálata nyomán március 30-án emeltek vádat a Stormy Daniel pornószínésznőnek törvénytelenül kifizetett és elszámolt hallgatási pénz fizetésének ügyében, valamint a költségvetési és kampányfinanszírozási törvények megsértése miatt. A következő évi elnökválasztáson indulni kívánó Trump ártatlannak vallja magát, az eljárást politikai indítékúnak minősítette. Ez az első alkalom az Egyesült Államok történetében, hogy egy volt elnök ellen büntetőeljárás indul.
Nyitókép: MTI/AP/Pool/AFP/Timothy A. Clary

Magyarics Tamás: ellenkeresettel is próbálkozhatnak Donald Trump védői

Harmincnégy vádpontban emeltek vádat Donald Trump ellen. A vádpontok részleteiről Magyarics Tamás külpolitikai szakértővel, az ELTE egyetemi tanárával beszélgettünk.

Magyarics Tamás szerint a Donald Trump elleni vádpontok elviekben nem tartoznak a bűncselekmények körébe, legfeljebb szabálysértések lehetnek, az pedig, hogy felnőtt filmekben szereplő színésznőkkel tartott fenn kapcsolatot, erkölcsileg elítélhető ugyan, de büntetőjogilag nem.

Az ügy büntetőjogi vetülete az lehet, hogy miből fizettek hallgatási pénzt Stormy Daniels pornószínésznőnek, illetve Karen McDougal Playboy-modellnek. A külpolitikai szakértő emlékeztetett, a hallgatási díj kifizetése alapesetben legfeljebb szabálysértés, viszont

ha ez kampánycélokra gyűjtött pénzből valósult meg, az már szövetségi ügy.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, a Donald Trump elleni 16 oldalas vádirat 34 vádpontból áll, amelyek mindegyike tartalmazza az üzleti könyvek meghamisítását. Egy vádpont szerint pedig 30 ezer dollárt fizetett a volt elnök egyik cége a Trump-torony egyik volt komornyikjának, akinek állítólagos információi voltak egy házasságon kívül született Trump-gyerekről.

Az ELTE egyetemi tanára szerint ha a fentiek szövetségi ügynek minősülnek, akkor elképzelhető, hogy a védelem azzal fog érvelni, hogy ilyen esetben egy kerületi ügyészség nem illetékes, hanem szövetségi bíróságra tartozik az ügy. Szerinte a védelem amúgy is megpróbálja áthelyeztetni majd az ügyet vélhetően Staten Islandre, mondván, az ügyész, illetve a bíró közismerten elfogult Trumppal szemben.

Sőt, a védelem részéről ellenkeresetre is számítani lehet a manhattani kerületi ügyész ellen,

miután az esküdtszék múlt heti döntését követően kiszivárgott, hogy 34 pontban fogják perbe a volt elnököt. Hiszen a szivárogtatás – amit Alvin Bragg hivatalához kötnek – szintén bűncselekménynek számít – tette hozzá Magyarics Tamás.

„Különböző húzások még mindkét oldalon lehetnek, de az biztos, hogy most csúcspontjához érkezett a folyamat. A következő komoly lépés pedig az év végén lehet” – fogalmazott az ELTE tanára, utalva arra, hogy a bíró december 4-re tűzte ki az első tárgyalási napot. Addig viszont inkább a színfalak mögött, nem látványosan harcolnak majd a felek – vélekedett.

Magyarics Tamás is megerősítette, hogy a perbefogás kapcsán Donald Trump 44 százalékról 48 százalékra növelte a népszerűségét a republikánusok körében, de ami fontosabb, hogy legnagyobb riválisa, Ron DeSantis floridai kormányzó támogatottsága 30-ról 20 százalék alá esett.

Az ügy ellenére Trump nyugodtan kampányolhat, adott esetben meg is választhatják elnöknek, akkor is, ha elítélik – tette hozzá a külpolitikai szakértő –, hiszen az amerikai alkotmány nem zárja ki, hogy egy elítélt elnök legyen. A hivatalt ugyanis bárki betölteni, aki az Egyesült Államok állampolgáraként született, 35. életévét betöltötte, és a jelölését megelőzően legalább 14 évig az országban élt.

Bár Magyarics Tamás úgy véli, a republikánusok várhatóan össze fognak zárni Donald Trump mögött, arra is emlékeztetett, hogy más ügyekben is perbe foghatják, és ezek „veszélyesebbek”. Ha például bebizonyosodna, hogy felbujtóként vett részt a 2021. január 6-án történt Capitolium elleni ostromban, akkor a 14. alkotmánykiegészítés szerint

ki lehet zárni a politikai folyamatokból.

Az egy másik kérdés, ha a mostani ügyben elítélik, hányan fognak rá szavazni, nemcsak a republikánusok, hanem az úgynevezett a függetlenek köréből – jegyezte meg az ELTE tanára.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×