Infostart.hu
eur:
386.72
usd:
329.56
bux:
110455.44
2025. december 22. hétfő Zénó

Megvan a világ első úti célja, ahol csodastranddal kényeztetik a felelős turistákat

A mindössze 20 ezer lakosú Palau sziget nem a legtöbb pénzzel rendelkező látogatóknak kínál exkluzív szolgáltatásokat, hanem azoknak, akik a leginkább becsben tartják értékeit.

A felelős turizmus gamifikálásának jegyében indítja el a sziget az O'lau Palau névre keresztelt programot: azoknak kínálnak fel exkluzív lehetőségeket, akik a helyi kultúrát és a természetet egyaránt felelősen kezelik.

A program egy, a következő hónapokban nyilvánossá váló applikáció segítségével zajlik majd - a turisták olyan tetteikért kaphatnak majd pontokat, mint a korallokat kímélő napvédő készítmények használata, nagy kulturális jelentőségű látványosságok megtekintése vagy helyi, fenntartható élelmiszerek fogyasztása.

A pontokat aztán élményekre válthatják be a látogatók a BBC cikke szerint: ezek általában csak a helyiek számára elérhető aktivitások, mint például

jelöletlen túrautakon való kirándulás, fürdőzés egy titkos barlangban, vacsora helyiek társaságában vagy horgászás egy eldugott kikötőben.

A program ötlete még 2015-ben született meg: ekkorra már évi 150 ezer látogatót vonzott a sziget, ez meghaladja lakosságának hétszeresét. A látogatók közül sokan nem értették az ökoszisztéma törékenységét: bár a helyiek nagy tisztelettel fogadják a hozzájuk érkezőket, azt is látták, hogy a tudatlan turisták nagy károkat tesznek a környezeti értékekben.

Két helyi indította el a projektet

Olyan programra volt szükség, amely megnyeri a látogató bizalmát és tudás birtokába juttatja. A Palau Legacy Projektet Laura Clarke és Jennifer Koskelin-Gibbons indította el.

"Az ol'au palaui nyelven azt jelenti, hogy meghívsz valakit az otthonodba. Ha például a tengerparton vagy, és valaki ezt kiáltja, akkor meghív, hogy valamiben részt vegyél. A látogatóknak lehetőségük van magatartásukkal kiérdemelni, hogy a helyiek barátai legyenek" - mondja Clarke.

Nemrég jutott csak el a szigetre a koronavírus

Palau két év után nyitotta meg határait áprilisban a turizmus előtt: a koronavírus miatti lezárások megviselték a turizmusra nagy mértékben ráutalt országot. A víz élővilága miatt víz alatti Serengetinek is nevezett Palaunál búvárkodók második világháborús hajó- és repülőgéproncsokra is bukkahatnak a vízben.

Clarke azt javasolja a látogatóknak, 10-14 napos látogatás keretében fedezzék fel a sziget varázsát. Az egyik legegyszerűbb módja a helyi gazdaság támogatásának a palaui élelmiszerek és halak fogyasztása, illetve a helyi utazásszervező cégek szolgáltatásainak igénybe vétele.

Palau meglátogatásához két oltáson felül

szükség van negatív PCR- vagy antigéntesztre is,

melyet a helyszínre érkezve meg kell ismételni. Palauban 2021 augusztusában jelent csak meg a koronavírus: a lakosok negyede esett át azon és 61-en haltak bele. A szigeten továbbra is arra kérik a látogatókat, hogy viseljenek maszkot.

Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×