Hatvannyolc évvel ezelőtt, 1953-ban ezen a napon percekig tartó harangzúgás szakította meg a moszkvai rádió adását. Egy hírolvasó elcsukló hangon jelentette be az akkor hihetetlennek tűnő hírt: meghalt Joszif Visszarionovics Sztálin, a „lángelméjű vezető”, a „szovjet nép atyja”. A saját hatalmi harcukat mindennél előbbre helyező kommunista vezetők elhallgatták, hogy a 23 millió ártatlan ember haláláért felelős diktátor akkor már harmadik napja halott volt – írja a hirado.hu.

A Sztálin közvetlen környezetében dolgozó emberek megfélemlítése, valamint az évtizedekre titkosított KGB-akták miatt a történészeknek csak az elmúlt években sikerült rekonstruálni a diktátor halálának pontos körülményeit.

Időskori betegségei – magas vérnyomás, mozgásszervi betegségek – ellenére Sztálin nem hagyott fel a hedonista életmóddal, amelyet a Moszkvától néhány kilométerre, Kuncevóban álló dácsájában folytatott. Nyikita Hruscsov volt szovjet pártfőtitkár fia, Szergej számolt be arról, hogy Sztálin életének utolsó éveiben szinte minden este vodka- és borgőzzel átitatott, szivarfüstbe burkolt vacsorákat rendezett, amelyek rendszerint kora este kezdődtek és a hajnali órákba nyúltak. Ezeken a tivornyákon kötelezően ott volt a szovjet állami és pártvezetés krémje: Hruscsov, Vjacseszlav Molotov hadügyminiszter, Lavrentyij Berija, a KGB főnöke, Georgij Malenkov munkaügyi miniszter, alkalmanként pedig Georgij Zsukov tábornok, vezérkari főnök is.

Sztálin 1953. február 28-án is összetrombitálta bizalmasait a szokásos éjszakai tivornyára, amelyet követően – miután vendégeit elbocsátotta – pihenőre tért. A túl sok vodka azonban megtette hatását: a 73 éves „lángelméjű vezető” szélütést kapott, és elterült a hálószobája szőnyegén. A kiszolgáló személyzet még korábban parancsba kapta, hogy délelőtt 11 óra előtt nem szabad zavarni az államfőt, amíg az nem csenget. Délután 3 óra is elmúlt már, Sztálin azonban nem csengetett.

A diktátor, noha tudatánál volt, nem tudott beszélni, így segítséget hívni sem. A bejáratnál őrködő fiatal KGB-tisztek pedig tudták: az életükkel játszanak, ha hívatlanul benyitnak Sztálinhoz, ezért tétlenül vártak.

A protokoll szerint egy embernek lett volna joga bemenni Sztálinhoz: az orvosának, Vlagyimir Vinogradovnak. Ő azonban éppen a KGB egyik kínzókamrájában ült, miután Sztálin utasítására – tizenegy másik moszkvai orvossal együtt – belekeverték a néhány héttel korábban kirobbant „kémorvosügybe”, amelyben Berija azzal vádolta meg őket, hogy a brit titkosszolgálatnak kémkedtek. Sztálin így végeredményben a saját paranoid rendszere áldozatává vált.

Amikor órákkal később a KGB-tisztek mégis riasztották az ország helyettes vezetőit, Malenkovot, Hruscsovot és Beriját, a saját előmenetelüket (és a diktátor vélhetően napokon belül megüresedő pozícióját) szem előtt tartó kommunista vezetők megparancsolták, hogy nem kell orvos Sztálinnak, csak pihenésre van szüksége. Joszif Visszarionovics Dzsugasvili állapota azonban egyre romlott, majd március 3-án este egy Moszkva távoli kerületéből odaszállított orvos megállapította, hogy Sztálin halott.

Berija, Hruscsov, Malenkov, Molotov és Zsukov bizottságot hozott létre, melynek feladata a pártfőtitkár halálhírének bejelentése, valamint a katonai tiszteletadással zajló temetésének megszervezése volt. A kommunista párt központi lapja, a Pravda végül a március 5-i számában közölte Sztálin halálhírét.