Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
324.83
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Csaknem teljesen néptelen a prágai Károly híd 2020. október 5-én. Az új koronavírus-járvány miatt Csehországban újra szükségállapot lépett érvénybe, amelyet a kormány harminc napra hirdetett ki. A járvány által leginkább veszélyeztetett régiókban bezártak a középiskolák, és áttértek a távoktatásra. Korlátozzák az istentiszteleteken való résztvevők számát, a vendéglőket este tízkor be kell zárni, egy asztalnál legfeljebb hat ember ülhet. A sportrendezvényeket nézők nélkül lehet csak megtartani.
Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Koronavírus – a cseh orvosok még mindig nem elégedettek

Csehországban vasárnap 1887 új igazolt koronavírus-fertőzést regisztráltak, amely október eleje óta a legalacsonyabb napi szám – derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő reggel nyilvánosságra hozott kimutatásokból.

Egy nappal korábban, szombaton még több mint 4100 volt az új fertőzések száma. Heti összehasonlításban pedig az új fertőzések száma a felére esett vissza. Tény, hogy a hétvégi napokon mindig alacsonyabb a tesztek száma, mint a munkanapokon.

Az új igazolt fertőzöttek napi számának csökkenése azonban már több mint egy hete töretlen.

A kórházban kezelt betegek száma is mérsékelten csökken, illetve stagnál. A vasárnapi adatokat egyelőre nem közölték. Szombaton a kórházakban 7200 személyt kezelnek, egy hete ez a szám 600-zal volt magasabb. A súlyosnak minősített esetek száma változatlanul 1100 körül mozog.

Lassult a koronavírus-fertőzéssel összefüggő elhalálozások napi számának a növekedése is. Március eleje, a járvány kirobbanása óta 6208 személy hunyt el. Vasárnap este 65 új halálesetet regisztráltak, ami az utóbbi hónap legalacsonyabb száma. Ezeket az adatokat azonban később mindig pontosítják, és rendszeresen magasabbak lesznek.

Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 126 602.

A múlt héten átlagban 30–33 ezer tesztet végeztek naponta, ami mintegy tízezerrel kevesebb, mint az előző hetekben. A tesztek nagyjából 25 százaléka hoz pozitív eredményt, az orvosok ezt az arányt továbbra is túl magasnak tartják.

A járvány terjedési mutatója a legfrissebb adatok szerint 0,7-re csökkent, ami szintén a helyzet javulásáról tanúskodik.

Csehországban november 20-ig szükségállapot van érvényben, amit a kormány szeretne meghosszabbítani 30 nappal. A részleteket a hétfői kormányülésen vitatják meg. Várható, hogy a képviselőház csütörtökön tárgyal a kormány kéréséről. A pártok egyetértenek a szükségállapot meghosszabbításával, de eltérőek a vélemények annak hosszáról.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×