Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.88
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
A KCNA észak-koreai állami hírügynökség által közreadott képen Kim Dzsong Un elsőszámú észak-koreai vezető, a Koreai Munkapárt első titkára, a Nemzetvédelmi Bizottság első elnöke (j2) műtrágyagyár megnyitásán vesz részt a Phenjan közelében fekvő Szuncshonban 2020. május 1-jén. Húsz nap óta Kim most először szerepelt a nyilvánosság előtt, ezzel véget vetve a világban terjedő találgatásoknak esetleges súlyos betegségéről.
Nyitókép: MTI/AP/KCNA/Korea News Service

Fontos döntéseket hozott Észak-Korea

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető összehívta a Koreai Munkapárt politikai bizottságát, amelyen az újfajta koronavírus-járvány elleni harcról és a közelgő tájfun elleni védekezésről tanácskoztak,

A politikai bizottság megvitatta a koronavírus-járvány miatt bevezetett karantén egyes hiányosságait, és egy sor döntést hozott ezek kiküszöbölésére, illetve a fertőzés terjedése elleni védekezés fokozására.

Észak-Korea eddig egyetlen fertőzéses esetről sem adott hírt, de Kim a múlt hónapban azt mondta, hogy a vírus "mondhatni bejutott" az országba. Július végén lezárták a déli Keszong városát, miután felmerült a fertőzés gyanúja egy férfinál, aki visszatért Dél-Koreából, ahová illegálisan távozott három éve. A vesztegzárat három héttel később, augusztus közepén oldották fel, de Kim további korlátozásokat helyezett kilátásba annak érdekében, hogy a kommunista állam elkerülje a járványt.

A KCNA jelentése szerint a párttestület ülésén az országhoz közeledő Bavi tájfun elleni védekezésről is szó volt. A vihar várhatóan szerdán és csütörtökön söpör végig az egész országon, és mindenhol károkat okozhat.

Észak-Koreát július vége óta heves esőzések és áradások sújtják, és augusztus 6-án is egy tájfun csapott le az országra. A legnagyobb károk Észak-Korea középső és déli tartományaiban keletkeztek.

Kim Dzsong Un az emberéletek megőrzésére és a károk minimalizálására adott utasítást a párttestület ülésén.

Címlapról ajánljuk
Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Grönland inkább Izland, mint Amerikai Virgin-szigetek

Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×