eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nejlonzacskóval a fején utazik a villamoson egy védőmaszkos férfi Prágában 2020. április 23-án, a koronavírus-járvány idején. Csehországban a járványhelyzet javulása miatt 2020. április 24-től feloldják a március közepén bevezetett, a szabad mozgást korlátozó intézkedéseket.
Nyitókép: MTI/AP/Petr David Josek

Nagyon megugrott a hétvégén az új koronavírus-fertőzések napi száma Csehországban

Csehországban szombaton 260 új beteget regisztráltak, ami majdnem százzal több, mint pénteken és április eleje óta ez a legmagasabb napi szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap reggel megjelent hivatalos adatokból.

Eddig 11 ezer 306 ember kapta el a betegséget. A betegek több mint hetven százaléka már meggyógyult, a jelenlegi 3277 fertőzöttből pedig 117 beteget kezelnek kórházban. Közülük mintegy tucatnyi fertőzött állapota minősíthető súlyosnak. Az áldozatok száma 347, ami kettővel kevesebb, mint a szombati hivatalos adat. A tárca erre a változásra nem adott magyarázatot. Korábban azonban többször azonban elhangzott, hogy a központi statisztikát a kórházak jelentései szerint állítják össze, így a későbbi korrigálások nem kizártak.

"A fertőzések növekvő száma nagy valószínűséggel a korábbiaknál nagyobb számú tesztelés következménye" - mondta a közszolgálati rádiónak Jarimila Rázová országos tisztifőorvos. Megjegyezte: a lokális fertőzésgócokban mindenkit letesztelnek, az összes teszt eredménye még nem ismert, ezért az esetek számának további növekedését sem lehet kizárni.

Az új betegek több mint felét az észak-morvaországi Karviná melletti feketeszén-bányák alkalmazottai és családtagjaik teszik ki. A járványügyi hivatal döntése szerint ezért a bányák összes cseh és lengyel alkalmazottját, valamint részben családtagjaikat is kötelezően letesztelik. Mintegy 3000 emberről van szó. Hasonló fertőzésgóc van a Karvinához közeli Frydek-Místekben, az észak-csehországi Liberecben és Prága egy-két idősotthonában.

Karvinában és Frydek-Místekben már látogatási tilalom van érvényben a helyi kórházakban és idősotthonokban.

Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint mindezek ellenére az általános járvány-helyzet tovább javult, ezért a már bejelentett lazításokat nem vonják vissza.

Egyebek között július 1-től már nem lesz kötelező az arcmaszkok viselete a tömegközlekedési eszközökben és a zárt termekben sem. Egyelőre kivételt csak Prága és Karviná jelentenek, amelyeket jelenleg a hatóságok helyi fertőzésgócokként kezelnek. Legfeljebb 5000 főig újra engedélyezve vannak a nézők is a nagy sporteseményeken és a zenei fesztiválokon.

A Csehországban nagyon népszerű nyári gyermektáborok is a korábbiaknál szigorúbb szabályok szerint fognak működni idén. Újranyílhatnak a színházak és a mozik is. A nagy bevásárlóközpontok már egy hónapja teljesen nyitva vannak, a sajtóban megjelent hírek szerint viszont látogatottságuk jelentősen visszaesett. Hasonló a helyzet a vendéglők többségével is.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×