Infostart.hu
eur:
386.16
usd:
331.76
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Van, ahol alig győzik eltemetni a halottakat

Az ecuadori rendőrség több mint 700 olyan holttestet gyűjtött össze lakásokból az ország legnagyobb városában, Guayaquilben, ahol a koronavírus-járvány miatt a kórházak és a temetkezési szolgáltatók is túlterheltek - közölte a feladatra kijelölt különleges alakulat parancsnoka.

A latin-amerikai országban Guayaquilben a legrosszabb a járványhelyzet. A kórházak tele vannak betegekkel, a temetkezési vállalatok pedig nem győzik eltemetni a halottakat. Már április elején jelentette a média, hogy a tengerparti városban a hatóságok kénytelenek tengeren odaszállított hűtőkonténerekben elhelyezni a holttesteket. A közösségi médiában pedig

az utcán hagyott holttestekről jelentek meg lakossági felvételek, a kormány ennek hatására döntött a csoport felállításáról.

A rendőrökből és katonákból álló különleges járványügyi csoport három héttel ezelőtt kezdte meg munkáját. Az nem derült ki a tájékoztatón, hogy az összegyűjtött holttestek közül hány volt vagy lehetett koronavírusos betegé. Jorge Wated, a különleges alakulat parancsnoka ugyanakkor azt elmondta, hogy az összegyűjtött holttestek közül mintegy 600 azonosított embert már eltemettek a város két temetőjében.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint Ecuadorban 7500 az igazolt fertőzöttek száma, és ebből 333-an haltak meg a betegségben azóta, hogy a vírus február 29-én megjelent az országban. Guayas tartományban jegyezték fel a fertőzések 72 százalékát, ezen belül Guayaquil városban mintegy 4000 a fertőzöttek száma.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×