eur:
368.88
usd:
344.93
bux:
48800.45
2023. június 8. csütörtök Medárd

Europol: az embercsempészek száma eléri a 65 ezret

Az Europol szerint három év alatt megduplázódott az embercsempészek száma, és eléri a 65 ezret

A rendőri együttműködést koordináló európai uniós szervezet embercsempészés elleni központjának vezetője az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva csütörtökön elmondta: az európai hatóságok látókörében legalább 65 ezer embercsempész van jelenleg, kétszer annyi mint három évvel ezelőtt, a migrációs válság kirobbanásának idején - közölte Robert Crepinko.

Crepinko közölte: adatbázisuk szerint 2015-ben 30 ezer ember foglalkozott embercsempészettel, számuk 2016 végére 55 ezerre emelkedett, majd tavaly elérte a 65 ezret.

Főként a Földközi-tengeren keresztül szervezett, sikeres illegális határátlépések számának 2016-ban tapasztalt jelentős csökkenése ellenére az embercsempészet továbbra is virágzó iparág, a nemzeti hatóságok vizsgálatai során azonban egyre több érintett kilétét állapítják meg - mondta el.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Új vád érkezett, hogy az ukránok robbantották fel az Északi Áramlatot - Hevesen cáfol Zelenszkij

Új vád érkezett, hogy az ukránok robbantották fel az Északi Áramlatot - Hevesen cáfol Zelenszkij

"Én vagyok az elnök, és ennek megfelelően adok utasításokat. Semmi ilyesmit nem tett Ukrajna. Soha nem cselekednék így" – hangsúlyozta Volodimir Zelenszkij az Axel Springernek, a Politico anyavállalatának, adott exkluzív interjúban az Északi Áramlat ukrán hátterű felrobbantásával kapcsolatban, amelyről tegnap közölt új, minden eddiginél részletesebb információkat a Washington Post.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×