Infostart.hu
eur:
385.92
usd:
332.43
bux:
120903.95
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

A NOB elnöke Kim Dzsong Unnal találkozott

Phenjanban találkozott Kim Dzsong Unnal, a Koreai NDK vezetőjével Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.

A sportvezető és a kommunista ország első embere a jelentések szerint előbb egy harminc perces hivatalos találkozón vett részt pénteken, amit egy negyvenöt perces általános megbeszélés követett. Ezalatt egy labdarúgó-mérkőzést néztek meg a Május Elseje Stadionban.

A beszélgetés fő témája az észak-koreai sportolók esetleges részvétele volt a 2020-as tokiói nyári, valamint a 2022-es pekingi téli olimpián.

Bach szerint Kim Dzsong Un támogatta a NOB erre vonatkozó törekvéseit.

A NOB elnöke csütörtökön érkezett meg Phenjanba, néhány nappal az után, hogy Kim Dzsong Un a héten előre be nem jelentett, háromnapos látogatást tett Pekingben, s tárgyalt többek között Hszi Csin-ping kínai államfővel. Ez volt az észak-koreai vezető első kínai, és egyben első külföldi útja azóta, hogy 2011-ben apja, Kim Dzson Il halála után átvette az ország vezetését.

Az észak-koreai vezető április 27-én Mun Dzse In dél-koreai elnökkel is találkozik.

A Koreai NDK a NOB és Dél-Korea bátorítására egyezett bele abba, hogy sportolóival részt vegyen a februári phjongcshangi téli olimpián. A hivatalosan háborúban álló két ország versenyzői az egyesített Korea zászlaja alatt együtt vonultak fel a megnyitón, és együtt érkeztek a stadionba a záróünnepségen is, a női jégkorongtornán pedig közös csapat indult. Ez volt az első egyesített dél-koreai válogatott az olimpiák történetében.

Az ötkarikás játékokra 22 észak-koreai sportoló utazott.

Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Veszélyben a legfontosabb tőzsdei sztori: mutatjuk az összeomlás első jeleit

Veszélyben a legfontosabb tőzsdei sztori: mutatjuk az összeomlás első jeleit

Az elmúlt években gyakorlatilag minden az AI körül forog, de miközben a piacok számos alkalommal új csúcsra mentek, valójában az AI-hoz köthető beruházási boom, és a profit is látványosan csak egy szűk körben csapódott le, a többiek pedig legfeljebb a partvonalról nézik az eseményeket. A JP Morgan Asset Management 2026-os kitekintése találóan „Fojtogató Magasságoknak” nevezi ezt az állapotot, ahol egyszerre találkozik az aggasztóan magas piaci koncentráció és az új piaci csúcsok. Ilyenkor pedig a legfontosabb kérdés nem az, hogy mi mehet még jól, hanem az, hogy hol kezdhet el repedezni a vizesárok, amely eddig védte az AI-trade-et. Ha az AI-sztori sérül, akkor túlméretezett súlya miatt a teljes piac elkezdhet szenvedni - és az első aggasztó jelek már kezdenek látszani.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×