eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály
Brüsszel, 2018. március 22.Angela Merkel német kancellár érkezik az Európai Unió tagállamai kétnapos állam- és kormányfői csúcstalálkozójának első napi ülésére Brüsszelben 2018. március 22-én. (MTI/EPA/Julien Warnand)
Nyitókép: JULIEN WARNAND

Szavak mellett intézkedéseket is vár Angela Merkel

Az uniós vezetők várják a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet szakértőinek vizsgálati eredményeit Szergej Szkripal egykori orosz kettős ügynök és lánya angliai megmérgezésével kapcsolatban, és az elítélő szavak mellett további intézkedések meghozatalára is sor kerülhet - közölte Angela Merkel német kancellár Brüsszelben, az uniós állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozója első ülésnapját követően péntek hajnalban.

Merkel elmondta, a megbeszélések folyamán az Európai Unió teljes egységet mutatott az angliai mérgezés ügyében hozott döntésével, amely szerint nincs más ésszerű magyarázat, "nagyon valószínű", hogy Oroszország a felelős az idegméreggel elkövetett támadásért - közölte.

A német kancellár beszámolt arról is, hogy az uniós vezetők megerősítést vártak Donald Trump amerikai elnök részéről arra vonatkozóan, hogy az Európai Unió valóban mentességet kap az Egyesült Államokba importált acélra és alumíniumra kivetett vámok megfizetésére.

Az unió készen áll a tárgyalások folytatására, ugyanis úgy gondolja, hogy a védővám bevezetése nem indokolt. Ha azonban erre mégis sor kerülne, arra az EU ellenintézkedésekkel válaszol - húzta alá Merkel.

Az uniós vezetők jó transzatlanti kapcsolatokra törekednek, de reagálni fognak, ha úgy látják, hogy valamely ország megsérti a nemzetközi kereskedelmi szabályokat

- tette hozzá.

Mark Rutte holland miniszterelnök az éjszakába nyúló munkavacsora után távozásakor megerősítette: az uniós állam- és kormányfők az angliai Salisburyben idegméreggel elkövetett merényletkísérlet ügyében abban is megállapodtak, hogy "egyfajta jelképes gesztusként" hazarendelik konzultációra az uniós nagykövetet Moszkvából. Sajtóhírek szerint emellett az EU több tagországa is fontolgatja orosz diplomaták kiutasítását, illetve saját diplomaták hazahívását a történtek miatt.

Theresa May brit miniszterelnök távozásakor megköszönte az uniós tagországok támogatását és egységét a Salisburyben elkövetett bűncselekmény ügyében. Örömét fejezte ki, hogy az Európai Tanács egyetértett az Egyesült Királyság kormányának értékelésével, amely szerint nagyon valószínű, hogy Oroszország tehető felelőssé az idegméreg használatáért.

Oroszország fenyegetése nem ismer határokat, ami veszélyt jelent az európai értékekre nézve.

Helyénvaló, hogy az uniós tagországok egységet mutatva lépjenek fel a közös értékek megőrzése érdekében - tette hozzá a brit kormányfő.

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×