Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Románia 109 szíriai menekültet vesz át Törökországtól

Románia jövő év végéig több mint száz, ideiglenesen Törökországban tartózkodó szíriai állampolgárt fogad be - közölte pénteken az Adevarul című lap, Nelu Barbu kormányszóvivő előző napi bejelentését ismertetve.

A román kormány csütörtöki ülésén fogadott el határozatot a 2018-ban és 2019-ben Romániába áthelyezhető menekültek számáról, amelyet 109-ben állapított meg. Befogadásukról a menekültek Romániai áttelepítését felügyelő bizottság esetenként dönt.

Barbu szerint idén 40 szíriai menekült érkezik Törökországból, jövőre pedig további 69-et várnak. "Ebből 40 az éves kvóta, 29 menekültet pedig 2014-2015-ös kötelezettségvállalásai alapján fogad be Románia" - magyarázta a kormányszóvivő.

Tavaly nyáron Teodor Melescanu román külügyminiszter azt mondta, hogy Romániában viszonylag alacsony a menekültek száma, de Románia teljesíteni fogja azokat a kötelezettségeit, amely európai uniós tagságából fakadnak - emlékeztetett az Adevarul.

  • Románia 2015-ben ellenezte az Európába érkezett migránsok megszabott kvóták szerinti szétosztását a tagállamok között, az önkéntes szolidaritás elvét hangsúlyozva.
  • Klaus Iohannis román államfő a kvótahatározat 2016-os kiegészítése alkalmával is azt szorgalmazta, hogy csak a tagállam önkéntes felajánlása alapján lehessen valamely európai uniós országba közvetlenül Törökországból áttelepíteni a migránsokat.
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×