Infostart.hu
eur:
388.65
usd:
330.78
bux:
110890.99
2025. december 22. hétfő Zénó

Macron is beállt a sorba

Edouard Philippe a középmezőnyben.

Egy héttel hivatalba lépése után a franciák többsége elégedett az új államfővel, Emmanuel Macronnal, aki nagyjából olyan népszerű a lakosság körében, mint elődei voltak - derült ki az Ifop közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet a Journal du Dimanche vasárnaponként megjelenő francia lapnak készített.

A felmérés résztvevőinek 62 százaléka azt mondta, hogy elégedett a centrista Macronnal, aki ezzel hajszállal megelőzte elődjét, Francois Hollande szocialista politikust. Hollande-dal a lakosság 61 százaléka volt elégedett 2012 májusában, mandátuma kezdetén. Ugyanakkor Macronnak nem sikerült túlszárnyalnia Nicolas Sarkozy konzervatív államfőt, akit a franciák 65 százaléka támogatott 2007 májusában. Jacques Chirac-kal a lakosság 59 százaléka volt megelégedve 1995-ben, míg 2002-es újraválasztásakor 51 százalékon állt a népszerűsége.

Macron mérsékelten konzervatív kormányfőjével, Edouard Philippe-pel a nyilatkozók 55 százaléka elégedett, 24 százaléka pedig nem. A megkérdezettek 21 százaléka azt mondta, nincs abban a helyzetben, hogy értékelje az alig ismert miniszterelnököt. Összehasonlításképpen: Bernard Cazeneuve kormányfő a franciák 51 százalékának támogatását élvezte 2016 decemberében, mandátuma kezdetén, míg Manuel Valls-szal 58 százalék volt elégedett 2014 áprilisában, Jean-Marc Ayrault-val 65 százalék 2012 májusában, Francois Fillonnal pedig 62 százalék 2007 májusában.

Az Ifop felméréséhez 973 nagykorú francia állampolgárt kérdeztek meg telefonon május 19-én és 20-án.

Ezek a számok ellentmondanak az Elabe csütörtökön közzétett eredményeinek, amelyek szerint a szavazóknak csak 45 százaléka bízik abban, hogy a centrista Macron képes megoldást találni Franciaország problémáira, Philippe-et pedig pusztán 36 százalék találja kellően rátermettnek a feladatra.

Az européer Macron kétharmados többséggel nyerte meg az elnökválasztást a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezetőjével, Marine Le Pennel szemben. Az új elnök átfogó reformokat ígért az Európai Unió átalakítására.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Új független ország születhet Donald Trump ölelésében? – Felbomolhat jövőre a világ egyik legnagyobb hatalma

Új független ország születhet Donald Trump ölelésében? – Felbomolhat jövőre a világ egyik legnagyobb hatalma

Ha szeparatista mozgalomról beszélünk Kanadában, a legtöbbeknek a frankofón Québec tartomány juthat eszébe. A túlnyomórészt francia anyanyelvű québeciek 1980-ban és 1995-ben is népszavazást tartottak az elszakadásról, az anglofón többségtől különálló kultúrára és történelemre hivatkozó függetlenségpártiak azonban mindkétszer alulmaradtak – bár másodjára csupán 1,2 százalékponttal. Ám nem Québec az egyetlen régiója a világ második legnagyobb országának, amely valaha kacérkodott, illetve kacérkodik a kiválással. Mi több, a nyugati préri éllovasa, Alberta jövőre akár odáig mehet, hogy referendumra viszi a kérdést, bár nem elsősorban azért, mert meghallották az 51. államról beszélő Donald Trump csalogatását.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×