Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Trump megint kifakadt: "ez egy szájhős"

Donald Trump amerikai elnök egy csütörtöki televíziós interjúban úgy fogalmazott, hogy "mindig is szándékában állt az FBI főnökének elbocsátása".

Trump elnök az NBC televíziónak adott interjújában erősítette meg a héten már kifejtett álláspontját.

"Tudtam, hogy el fogom bocsátani, bármit is javasoljanak nekem - fogalmazott Trump az NBC riporterének. "Ez egy fecsegő, egy szájhős" - minősítette az elnök James Comey volt FBI-igazgatót.

Az elnök elmondta: korábban valóban megkérdezte a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatójától, hogy az Oroszországgal kapcsolatos nyomozásnak ő is alanya-e, vagyis a vizsgálatok rá is kiterjednek-e. "Tudom, hogy engem nem vizsgálnak. Engem személyesen nem" - szögezte le Donald Trump. "De nem a kampányokról, vagy bármi másról beszélek" - tette hozzá. Az elnök kifejtette, hogy ezt a tényt James Comey három különböző alkalommal is megerősítette neki: egyszer egy vacsorán, kétszer pedig telefonbeszélgetéswk során, melyek közül az egyiket ő, a másikat pedig Comey kezdeményezte.

Az FBI-igazgatónak elküldött - és aztán a sajtónak is átadott - elbocsátó levelében Donald Trump megköszönte Comey-nak, hogy három alkalommal is informálta arról:

a vizsgálat személy szerint rá nem terjed ki.

Az NBC-interjúban Donald Trump hangsúlyozta: a döntést maga hozta meg, s nem kérte ki az igazságügyi minisztérium véleményét. Ugyanakkor szerdán Mike Pence alelnök azt állította a Capitoliumon újságíróknak adott interjújában, hogy Trump elnök a minisztériummal konzultálva, Rod Rosenstein miniszterhelyettes tanácsára hozta meg döntését.

Csütörtöki amerikai sajtóhírek, köztük a Politico című lap információi szerint Rosenstein a lemondását fontolgatja.

Címlapról ajánljuk
Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Volna mit tennie helyben az EU-nak is, hogy ne ürüljön ki Afrika

Az Africa Center for Strategic Studies 2025-ös évértékelő jelentése az afrikai kontinens biztonsági környezetében végbement változásokat elemzi; megszaporodtak az elhúzódó fegyveres konfliktusok, ezért a migráció fokozódása várható. A részletekről az InfoRádió Marsai Viktort, a Migrációkutató Intézet igazgatóját, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatóját kérdezte.

Átléphetnek Volodimir Zelenszkij feje felett az oroszok és az amerikaiak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján közölte: az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország egy 12 ezer milliárd dollár értékű gazdasági együttműködési csomaggal próbálja megnyerni a Trump-adminisztráció támogatását. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely az ukrán alkotmányba ütközik vagy sérti az ország szuverenitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×