Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

"Tudom, hogy el fognak ítélni" - megszólalt a felfüggesztett elnök

Tagadta a felfüggesztett brazil elnök, hogy bármiféle bűncselekményt elkövetett volna, és azt hangoztatta, hogy az ellene felhozott vádak csupán ürügyként szolgálnak arra, hogy alkotmányos puccsot hajthassanak végre az országban.

"Tudom, hogy el fognak ítélni, de a lelkiismeretem tiszta. Nem követtem el bűncselekményt" - hangsúlyozta a szenátorok előtt a hivatalából május 12. óta felfüggesztett Dilma Rousseff, aki ellen a költségvetési törvény megsértése miatt indítottak parlamenti eljárást.

A baloldali vezető emlékeztette az ülés résztvevőit, hogy 2014-ben 54 millióan választották meg újra. Mint mondta, minden pillanatban az alaptörvény szerint járt el és azt tette, ami a legjobb az ország számára. Hozzátette: egy "jogbitorló kormányt" hatalomra juttató puccs áldozata.

Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak a visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×