Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.7
bux:
121686.18
2026. január 16. péntek Gusztáv

Észak-Korea valóban a nukleáris fegyverek ellen küzdene?

Phenjan kizárólag akkor veti be nukleáris fegyvereit, ha atomfegyverrel rendelkező "agresszív erők" megsértik szuverenitását - mondta az észak-koreai vezető. Kim Dzsong Un azt állította a pártkongresszuson tartott beszédében, hogy országa küzdeni fog a nukleáris fegyverek leszereléséért, és elterjedése ellen.

Önkívületi állapotban éljenzi, tapsolja – természetesen vigyázzban állva – hosszú perceken keresztül Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt több ezer meghívott. A kormányzó Koreai Munkáspárt ezekben a napokban tartja ugyanis hetedik kongresszusát, amelyet ünnepélyes keretek között 15 perces beszédével maga Kim Dzsong Un nyitott meg.

Az esemény jelentőségét jól mutatja, hogy mintegy 100 külföldi sajtóorgánumot hívtak meg, bár a beszámolók szerint a szigorúan ellenőrzött újságírók a pártkongresszusnak helyet adó épületet 100 méteres körzetben még meg sem közelíthették, helyette egy rézgyárba vitték őket tudósítani.

Legutóbb egyébként a jelenlegi vezető születése előtt, 36 esztendővel ezelőtt, 1980-ban érezte úgy a diktatórikus eszközökkel irányított állam első embere, a Kim dinasztia legidősebbike, hogy pártkongresszust rendez. A legfontosabb cél akkor is csak az volt, hogy Kim Ir Szen a párt második legfontosabb pozíciójába emelje fiát, Kim Dzsong Ilt, a jelenlegi vezető édesapját.

Kim Dzsong Un negyedórás beszédében felelősségteljes államnak nevezte Észak-Koreát, és kijelentette, Phenjan kizárólag akkor veti be nukleáris fegyvereit, ha atommal rendelkező "agresszív erők" megsértik szuverenitását.

Az ENSZ BT határozatait rendszeresen megszegő ország vezetője azt állította: Phenjan hűségesen teljesíteni fogja az atomfegyverek elterjesztésének megakadályozására vonatkozó kötelezettségeit, és küzdeni fog a világ atomfegyver-mentesítéséért.

Kim Dzsong Un némi békülékenységet is mutatott, hiszen azt mondta, kormánya arra törekszik, hogy rendezze és megszilárdítsa kapcsolatait minden olyan országgal, amely – még ha a múltban ellenséges magatartást tanúsított is – a jövőben tiszteletben tartja az ország szuverenitását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×