eur:
393.75
usd:
364.98
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Sikeresen tesztelte a drónos csomagkézbesítést a német posta

A világon elsőként sikeresen tesztelte a drónos csomagküldést a német posta.

A felső-bajorországi Reit im Winklben kialakított SkyPort központon keresztül a feladók és a címzettek januártól márciusig drónok segítségével küldhették és fogadhatták csomagjaikat - közölte a német posta csomagküldő szolgálata, a DHL hétfőn Bonnban.

A három hónap alatt 130 kézbesítést hajtottak végre, ezekkel a drónokat szélsőséges körülmények között is tesztelték. Például nagyobb terhet küldtek nagyobb távolságokra, valamint egy 1200 méteres magasságban lévő hegyvidéki területre is kézbesítettek csomagot. A drón ekkor szakaszonként nyolc kilométeres távolságokat tett meg.

"Sürgős gyógyszereket, vagy rövid határidőn belül szükséges sporteszközöket nyolc perc alatt tudtunk így kiszállítani. Mi vagyunk a világon az elsők, akik a végfelhasználóhoz is eljutó szállítódrónokat vetettek be" - mondta el Jürgen Gerdes, a DHL vezetője.

A következő hónapokban a vállalkozás értékeli az adatokat és további lehetséges tesztterületekről határoz.

A posta elsősorban ritkán rakott területeken kialakított csomagleadó állomásokra összpontosít, illetve onnan szállítana csomagokat a drónok segítségével. Próbarepüléseket végeztek már 2013-ban a Rajnán át Bonnba és 2014-ben egy északi-tengeri szigetre is.

A DHL világszerte 340 ezer dolgozót foglalkoztat, 2015-ben 60 milliárd eurós (18900 milliárd forintos) forgalmat bonyolított.

A drónos csomagkézbesítés témájával a világ legnagyobb online kereskedelmi cége, az Amazon is évek óta foglalkozik. A Google kis repülő eszközöket fejlesztett ki, amelyek az árut egy kötélen eresztik le a földre. Az amerikai szupermarket óriás, a Wal-Mart szintén drónos kiszállítást tervez.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×