Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Több tízezren gyűltek össze a varsói ellenzéki tüntetésen

Több tízezren gyűltek össze szombaton a varsói ellenzéki, Brüsszel-párti tüntetésén; ezzel egyidejűleg az Európa-napi felvonulás, valamint a nemzeti körök szervezte ellentüntetés is végigvonult Varsón.

"Európában vagyunk és leszünk" - az ezzel a mottóval megrendezett Brüsszel-párti tüntetésen az ellenzéki Polgári Platform (PO) vezette főpolgármesteri hivatal szerint több mint 200 ezren, rendőrségi adatok szerint viszont csak mintegy 30 ezren vettek részt.

A Gazeta Wyborcza balliberális napilap körül szerveződő Demokráciavédelmi Bizottság (KOD) által meghirdetett demonstráción Grzegorz Schetyna, a PO elnöke, Ryszard Petru, a szintén ellenzéki Nowoczesna (Modern) elnöke, továbbá Bronislaw Komorowski volt lengyel államfő szólaltak meg, s jelen volt a Gazeta Wyborcza főszerkesztője, Adam Michnik is. A tüntetők a "Megvédjük a demokráciát" jelszót skandálták, nemzeti és uniós zászlókat lengettek. Láthatóak voltak a résztvevő pártok logói, valamint az LMBT-közösséget jelképező, szivárványszínű zászlók is.

A tiltakozás elején megszólaló Mateusz Kijowski, a KOD elnöke elmondta: a menet célja "a sokszínűség, a párbeszédre való nyitottság megmutatása", s a szervezők "a jelenleg a kormánypárt által kétségbe vont értékek mellett állnak ki".

"Ma azért gyűltünk össze, hogy megmondjuk: nem engedjük meg, hogy a tekintélyelvű kormányzás rémálma megvalósuljon" - jelentette ki Grzegorz Schetyna PO-elnök. Úgy vélte: az Európától való elfordulás "a Keletre vezető utat" jelenti. "Nem egyezünk bele a vasfüggönybe, az Európától való elszakításunkba. Európában vagyunk és leszünk" - hangsúlyozta. Az Európától való elfordulás szándékával vádolta a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártot a Modern nevében felszólaló Kamila Gasiuk-Pihowicz is.

A KOD-tüntetéshez csatlakozott a közvetlenül előtte megtartott Schuman-menet résztvevőinek egy része. Az Európa-nap alkalmából az "Itt van Európa" mottóval rendezett kisebb meneten a lengyel közszolgálati tévé szerint valamivel több mint ezren vettek részt, Bronislaw Komorowski mellett jelen volt a varsói és a berlini főpolgármester.

A KOD menetével párhuzamosan nemzeti és katolikus körök szerveztek ellentüntetést "Bátorság, Lengyelország" mottóval. A megmozdulás a hazáért bemutatott szentmisével kezdődött. Az ezt követően elinduló menet elején Máriát és Jézust ábrázoló óriási képeket vittek, a résztvevők nemzeti zászlókat lobogtattak, imádkoztak és egyházi énekeket énekeltek.

Beszédet mondott a radikális Nemzeti Mozgalom (RN) elnöke, Robert Winnicki. "Európát ma balliberális kór gyötri, a multikulturalizmus rákja" - mondta, hangsúlyozva: a lengyelek "ellen kell álljanak a brüsszeli diktátumnak".

Az ellentüntetésen a varsói főpolgármesteri hivatal szerint 2 és fél ezren, a rendőrség szerint 4 és fél ezren vettek részt.

Mindhárom felvonulás békésen, rendbontás nélkül zajlott.

Közben Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó PiS elnöke on-line beszélgetést folytatott a Facebook közösségi hírportálon "Erős Lengyelország Európában" címmel. Az Európai Unióra vonatkozó kérdésekre válaszolva Kaczynski elmondta: uniós téren "pozitív változásokra lehet törekedni", s Lengyelország "mindenekelőtt a nemzeti szuverenitást fogja védeni".

A migrációs válságról beszélve Kaczynski hangsúlyozta: a nyugat-európai terrortámadások nyomán a PiS álláspontja az, hogy Lengyelország nem fogad be menekülteket, "mert nincs olyan mechanizmus, amely a biztonságot szavatolná". "Azok, akik ma menetelnek, azt akarják, hogy a lengyelországi élet megzavarodjon. Segíteni akarunk, de ott, a helyszínen" - jelentette ki Kaczynski, megerősítve ezzel a kormánypártnak a válság megoldását célzó eddigi álláspontját, amely a közel-keleti válság helyszíni kezelését, az Európai Unió külső határainak védelmét részesíti előnyben a menekültelosztási mechanizmusokkal szemben.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×