Infostart.hu
eur:
385.96
usd:
332.39
bux:
121654.99
2026. január 16. péntek Gusztáv

Bukásra áll a maffiával szemben a kárpátaljai kormányzó

Távozni akar posztjáról Hennagyij Moszkal, Kárpátalja megye kormányzója, aki pénteki bejelentését azzal indokolta, hogy szerinte kudarcot vallott a megyében a cigarettacsempészet elleni harcban, mivel a megyében a közelmúltban beindult "negatív folyamatok zöld utat adnak" a csempészeknek.

Honlapja szerint Hennagyij Moszkal hivatalos megkeresésben fordult Volodimir Hrjoszman ukrán miniszterelnökhöz, és arra kérte a kormányfőt, hogy éljen alkotmányos jogával, és kezdeményezze menesztését Petro Prosenko elnöknél. Ukrajnában a megyei állami hivatalok vezetőinek, azaz a kormányzóknak a kinevezése az államfő hatáskörébe tartozik. Üzenetében Moszkal arra figyelmeztetett, hogy Kárpátalján megismétlődhetnek a tavaly júliusi munkácsi véres események.

2015 nyarán Munkácson három halálos áldozatot és tizenegy sérültet követelő fegyveres összetűzés robbant ki a Jobboldali Szektor (PSZ) nacionalista szervezet emberei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége között. Megfigyelők szerint a csempészpiac felosztása körüli vita okozta az összetűzést. Az incidens után a kijevi központi vezetés leváltotta a kárpátaljai vámparancsnokság vezetőit.

Moszkal leszögezte, hogy nem kíván passzív, külső szemlélője lenni a munkácsihoz hasonló incidenseknek. "Lehetetlen legyőzni a csempészetet egy adott régióban úgy, hogy közben a központi irányítás nemhogy segítene ebben, hanem épp ellenkezőleg, a feketekereskedelem új sémáit igyekszik létrehozni" - fogalmazott a kormányzó.

Megfigyelők szerint a Kijevnek címzett bírálatok és az, hogy a kormányzó leváltását nem közvetlenül az államfőtől kérte, hanem a miniszterelnökhöz fordult, a múlt hónapban hivatalba lépett új kormányzattal való szembekerülésének jeleként értelmezhető.

Az UNIAN ukrán hírügynökség emlékeztetett arra, hogy februárban Moszkal hevesen ellenezte a megyei vámhatóság helyettes parancsnokának kinevezését, aki vádjai szerint Viktor Janukovics hivatalából eltávolított volt államfő idején a dél-ukrajnai Odessza megyében épített ki korrupciós hálózatot.

Moszkalt a munkácsi lövöldözés utáni napokban nevezte ki Kárpátalja megye kormányzójának Porosenko elnök. A kormányzó a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk megye adminisztrációja éléről került újból Kárpátalja kormányzói posztjára, amelyet már másodjára foglalhatott el, ugyanis 2001-2002-ben is ő volt a megyei állami hivatal vezetője.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Miközben Donald Trump újra az amerikai gazdaság aranykoráról beszél, könnyen mutogathat az erősebb makroadatokra: szárnyal a tőzsde, bővül a GDP, csökken az infláció. A felszín alatt egyre több repedés látszik a növekedés szerkezetében, és egyre aggasztóbb strukturális kihívásokkal kell megküzdeniük: a növekedést döntően az AI-beruházások hajtják, miközben az ipari munkahelyek fogynak, a költségvetési pálya expanzív, míg a társadalmi különbségek mélyülnek. A látványos makromutatók mögött így egy erősen polarizált, szerkezetében feszültségekkel terhelt gazdaság körvonalazódik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×