Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.41
bux:
145637.12
2026. november 2. hétfő Achilles

Bevándorlás - Szíriai békefenntartó missziót szorgalmaznak az iszlám országok

Egy szíriai békefenntartó misszió sürgős felállítására szólította fel az ENSZ-t vasárnap az Iszlám Együttműködés Szervezete (OIC).

Az 57 országot tömörítő szervezet nyilatkozata szerint a békefenntartó erő feladata az lenne, hogy stabilizálja a közel-keleti országot, ahonnan már mintegy négymillió ember menekült el a polgárháború 2011-es kezdete óta.

A szíriai menekültválságnak szentelt rendkívüli tanácskozását követően az OIC tagországai "aggodalmukat fejezték ki a Szíriában uralkodó káosz és folyamatos politikai bizonytalanság miatt, amelynek következtében a szíriaiak napról napra egyre nagyobb számban hagyják el válságban lévő hazájukat, s folyamodnak menekültstátusért".

A kialakult humanitárius válságot az Iszlám Együttműködés Szervezete "a szíriai rezsim által elkövetett háborús bűncselekmények" következményének tartja.

A Szíria, Irak és néhány más ázsiai és észak-afrikai ország felől érkező, példátlan léptékű migrációs hullám menekültválságot okozott Európában, és Németország épp vasárnap jelentette be, hogy ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést - elsősorban Ausztria felől -, hogy korlátozza az amúgy "útlevél- és vízumköteles állampolgárok ellenőrizhetetlenné és irányíthatatlanná vált beutazását".

Az OIC dzsiddai rendkívüli tanácskozásának résztvevői hangsúlyozták, hogy "minden nemzet, de elsősorban az Iszlám Együttműködés tagországainak felelőssége, hogy megnyissák kapujukat a szíriai menekültek előtt, az együttérzés és az iszlám szolidaritás jegyében".

Jordánia, Libanon és Törökország mellett, amelyekre évek óta szíriai menekültek millióinak befogadása hárul, az OIC Irakot és Egyiptomot is dicsérte, amiért korlátozott forrásai ellenére befogad szíriai menekülteket.

Címlapról ajánljuk
Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Újraíródott Spanyolország jelene, „két borzalom” közül kell most választani – szakértő

Dráma Spanyolországban; a múlt szerdai vasúti szerencsétlenség egy tüntetésekkel, belpolitikai konfiktusokkal feltüzelt országban történt, ahol idén már januárban is volt egy vasúti tragédia, akkor 46-an haltak meg. November végén pedig előre hozott választások lesznek az országban. Lénárt András Spanyolország-szakértő, a Szegedi Tudományegyetem Hispanisztika Tanszékének docense segít eligazodni.
Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Izmosodik a forint: 365 alatt jár az euró

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását Donald Trump Republikánus Pártjától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×