Infostart.hu
eur:
386.64
usd:
328.51
bux:
0
2025. december 26. péntek István

Irán bírálta a szíriai menekültek befogadását elutasító országokat

Az iráni külügyminiszter élesen bírálta a szíriai menekültek befogadását elutasító európai országokat, és arra szólította fel a Nyugatot, hogy revideálja a szíriai válsággal kapcsolatos álláspontját.

"Mi Iránban annak idején (az 1980-as évekbeli szovjet katonai beavatkozás alatt) több millió afgánt fogadtunk be, most meg egyes országoknak azzal is problémájuk van, hogy a legnagyobb bajban lévő emberek egy kis számát befogadják" - mondta Mohamed Dzsavád Zaríf vasárnapi teheráni sajtóértekezletén.

A damaszkuszi rezsimet támogató Irán külügyminisztere egyúttal azzal vádolta a nyugati és egyes térségbeli államokat, hogy elhibázott Szíria-politikájukkal utat nyitottak az erőszak, a háború és az Iszlám Állam dzsihadista szervezet térhódítása előtt. A menekültek tragédiája azt jelzi, hogy a nyugati hozzáállás a világon senkinek sem vált hasznára, de "sosem késő a helyes útra térni" - fogalmazott Zaríf.

Az iráni diplomácia vezetője szerint a válságra egy új béketerv jelenthet megoldást, amely mögött Teherán és a damaszkuszi rezsim másik legfőbb támogatójának számító Oroszország áll. A damaszkuszi rezsimet elutasító nyugati államokat, valamint Törökországot és Szaúd-Arábiát arra szólította fel, hogy revideálják a szíriai válsággal kapcsolatos álláspontjukat.

Zaríf eheti jelentések szerint augusztusban már átadott egy rendezési javaslatot Bassár el-Aszad szíriai elnöknek. Teherán és Moszkva szerint Aszadnak szerepet kell játszania a rendezésben, de a szíriai felkelők, nyugati hatalmak és térségbeli szunnita országok elutasítják ezt.

A 2011-ben békés tüntetésekkel kezdődött, de azóta véres harcokba torkollt szíriai polgárháborúban az ENSZ adatai szerint mintegy 250 ezer ember halt meg. A konfliktusban mérsékelt és szélsőséges felkelőcsoportok egymás és Bassár el-Aszad elnök ellen is harcolnak.

Címlapról ajánljuk
Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

Szemléletváltás nélkül nem megy: a mezőgazdaság a klímaváltozás nagy vesztese

A 2021 és 2024 közötti négy évből háromban hazánk területének 70 százalékát aszály sújtotta. Egy uniós jelentés szerint Magyarországon 2022-ben a biogazdálkodás mindössze a termőterületek 6,3 százalékán volt jellemző, miközben az EU 2030-ra 25 százalékos célt tűzött ki. Koczóh Levente András, a Green Policy Center senior klímapolitikai szakértője vázolta, milyen változtatásokra lenne itthon szükség.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×