XIII. Lajos és Ausztriai Anna fia 1638. szeptember 5-én született. Apja halála után, ötévesen került a trónra, az országot nagykorúságáig anyja és Mazarin bíboros irányította kemény kézzel. Az ő központosítási törekvéseik ellen tört ki a Fronde-lázadás, amelyek miatt a kis Lajosnak kétszer is menekülnie kellett a fővárosból, fagyoskodott és éhezett - ezt soha nem bocsátotta meg Párizsnak és népének.

Nagykorúságának elérésekor, 1654-ben megkoronázták, de az államügyeket csak 1661-ben, Mazarin bíboros halála után vette át. A legenda szerint még aznap lovaglópálcával jelent meg a parlament ülésén, és kijelentette: "Az állam én vagyok!" Az anekdota hitelességét cáfolták ugyan, de az bizonyos, hogy ettől kezdve senkinek sem hagyott beleszólást a kormányzásba.

Minisztereit személyesen ellenőrizte, kénye-kedve szerint cserélgette őket. Az igazságszolgáltatást megreformálta, tehetséges minisztere, Colbert gazdaságpolitikája csökkentette az állami deficitet. A bevételek azt is lehetővé tették, hogy Lajos megbékítse a Fronde idején oly sok bajt okozó nemesség hangadóit. Kegydíjakkal az udvarba csábította őket, hogy politika helyett fényűző mulatságokban töltsék kedvüket.

1667-ben kezdett bele a hadakozásba, amely uralkodásának hátralevő fél évszázadában nem is maradt abba. Spanyol Németalföld megtámadása után megszerezte a mai Belgiumot, 1678-ban Flandriát, a svájci határ melletti Franche-Comtét (az egykori burgund szabadgrófság területét) és Lotaringiát: hatalma tetőpontjára érkezett. Élete legnagyobb hibáját 1685-ben követte el: a bigottan katolikus király visszavonta a protestánsoknak szabad vallásgyakorlatot biztosító nantes-i ediktumot. Lépése következményeként az újra üldözött hugenották közül sokan kivándoroltak, ezzel a király elvesztette legképzettebb és legszorgosabb alattvalóit, ráadásul a protestáns hatalmakat is magára haragította.

1688-tól Angliával, Hollandiával és a Német-Római Birodalommal háborúzott, az 1701-ben kitört, 1714-ig tartó spanyol örökösödési háborúban pedig már egész Európával szembekerült. A hosszú és váltakozó sikerrel folyt hadakozás végén a legyengült és kivérzett Franciaország csak félsikert könyvelhetett el: a spanyol trónra Lajos unokája, V. Fülöp ülhetett, de a békeszerződés kizárta a két korona egyesítését, és Spanyolországnak le kellett mondania itáliai és németalföldi birtokairól.

XIV. Lajos nem sokkal élte túl a háború végét, 1715. szeptember 1-jén halt meg, a hír hallatán a párizsi nép örömünnepet ült. A trónon hetvenkét évet töltött el, túlélte fiát és unokáit, utóda dédunokája, XV. Lajos lett.

A Napkirály bőkezűen támogatta a művészeteket, az adópréssel kisajtolt csillagászati összegeket fényűző kastélyokra, mindenekelőtt Versailles-ra költötte. A lenyűgöző palotaegyüttes már két évtizede épült, amikor 1682-ben ide helyezte udvarát, de soha nem látta készen, mert újabb és újabb ötletekkel állt elő, és a munkálatok még halálakor is javában folytak.

Életét az általa kidolgozott etikett határozta meg, amelyben ő játszotta a példaképül választott Nap szerepét, s napjának minden, még legintimebb pillanata is a nyilvánosság előtt zajlott. A tisztálkodást azért nem vitte túlzásba: reggelente egy nedves kendőbe törölte arcát és kezét - azaz a Napkirály fürdött a pénzben és a hódolatban, csak a vízben nem. Délben mindig az udvar színe előtt, de egyedül ebédelt: a trónon töltött hét évtized alatt egyszer tett kivételt, akkor a drámaíró Moliére is helyet foglalhatott asztalánál. Az alacsony termetű Lajos 26 centiméter magas cipőt és - állítólagos kopaszságának leplezésére - parókát viselt, ezzel is divatot teremtve.

Felesége Ausztriai Mária Terézia volt, de számtalan udvarhölggyel volt futó viszonya, emellett állandó szeretőket is tartott. Közülük Madame de Maintenonnal több mint három évtizedig élt együtt, sőt felesége halála után morganatikus házasságot is kötöttek. (A morganatikus házasságban született gyermekek törvényesnek számítanak, de sem őket, sem anyjukat nem illetik meg a férj előjogai.)

XIV. Lajos kiterjesztette Franciaország határait, felvirágoztatta a gazdaságot, pártolta a művészeteket, alatta kezdődött a francia gyarmatosítás. Ugyanakkor fikarcnyit sem törődött népének jólétével, költséges háborúi hosszú távon hanyatláshoz és a monarchia bukásához vezettek. Az utókor emlékezetében mégis a Napkirályként, az abszolút monarchia jelképeként maradt meg.