Megállapodtunk az energiaunió létrehozásáról és döntöttünk az első lépésekről jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke az uniós csúcs első napjának éjszakáján. A 28 állam- és kormányfő döntése szerint fel kell gyorsítania nemzeti gáz- és villamoshálózatok összekötését, illetve biztostani kell, hogy a gázszállításokra vonatkozó megállapodások - legyenek azok államok vagy magáncégek közötti szerződések - maradéktalanul megfeleljenek az uniós jogszabályoknak is és átláthatóak legyenek.
A volt lengyel kormányfő azt mondta: törekedni kell arra, hogy minél több forrásból és rugalmas feltételekkel megkötött gázmegállapodások legyenek.
Azonban a legtöbb kétoldalú megállapodás az ellátásban jelentős szerepet játszó Oroszországgal hosszú távra szól, van, amelyik húsz évet meghaladó időtartamra, ez nem eredményez egészséges környezetet sem gazdaságilag, sem a biztonság terén - mondta Tusk.
A csúcstalálkozón szó volt az ukrán helyzetről és Oroszországról is.
Az Európai Tanács egyértelművé tette, hogy az Oroszországgal szemben bevezetett szankciók időtartama a minszki megállapodás maradéktalan betartásához kötődik - mondta az Európai Tanács elnöke. Hozzátette, hogy az elvben nyáron lejáró szankciókat az év végéig meghosszabbíthatják, illetve ha változik a helyzet, az unió kész újabb lépéseket tenni.
A csúcstalálkozót követően Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök kérésére minicsúcsot tartottak éjszaka Brüsszelben, amin Angela Merkel német kancellár, Francois Hollande francia elnök, Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker bizottsági elnök, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke és az eurócsoport vezetője, Jeroen Dijsselbloem vett részt.
A csúcs előtt Angela Merkel igyekezett hűteni a kedélyeket.
"Ne számítsanak semmilyen eredményre, semmilyen áttörésre. A döntések nem ilyen körben születnek meg, az az eurócsoport feladata" - mondta a német kancellár.
A szűkkörű megbeszélésnek az ad igazi jelentőséget, hogy a héten két fontos fizetési határidő is lejár: Görögországnak vissza kell fizetnie 300 millió eurót az IMF-nek, illetve esedékes 1,6 milliárdnyi kincstárjegy kifizetése is, ám Athén kezd kifutni a pénzből.
Hanganyag: Király István Dániel





