Pallai Péter arról mesélt, hogy Lady Joan Phillips adminisztratív állásban dolgozott a Londoni Egyetemen, amikor 1956. november 4-én angol fordításban meghallotta a rádióban Nagy Imre vagy a magyar írók segélykérő szózatát. Az asszony sírva fakadt a tehetetlenségtől és imádkozott, hogy valamit tehessen a magyarokért. A BBC magyar adásának egykori munkatársa úgy fogalmazott: "az ima valósággá vált." Másnap az egyetem rektora felkérte, hogy legyen az asszisztense a menekült magyar diákok verbuválására kijelölt felelősnek. Feladatuk volt az is, hogy helyet találjanak a csaknem 400 fiatalnak a brit egyetemeken és segítsék a beilleszkedésüket.

Leánykori nevén Miss Marshall volt diákja szerint azonban szinte minden döntést az asszony hozott meg, Walters csak aláírta azokat. Pallai Péter felidézte: "Õ valóságos pótanyaként viselkedett velünk, hihetetlen emberséggel, megértéssel, hatalmas humorral." Lady Joan Phillips a magyar diákokról mindig úgy beszélt: "My hungarians" - emlékezett vissza egykori diákja.

Pallai Péter szerint, a segítőkészsége egy vele született tulajdonsága volt Lady Joan Phillipsnek, a magyarok iránti szimpátiája pedig abból fakadhatott, hogy szinte az egész brit közvéleményt rettenetesen érzékenyen érintette a magyarországi forradalom. "Sokaknak bűntudatuk volt attól, hogy a szuezi-kaland eltérítette a világ figyelmét a magyarok sorsáról. Emellett óriási volt a rokonszenv a magyar forradalom iránt. Õk egy Dávid és Góliát küzdelmet láttak ebben."

Lady Joan Phillips egyébként sosem járt Magyarországon. "A rendszerváltás előtt az akkori rendszer iránti utálata miatt nem akarta betenni a lábát az országba", a rendszerváltás utáni időszakban viszont a férje betegsége, majd idős kora miatt nem került sor a látogatásra.