Aszad szavai szerint "a szíriai elnök jövőjéről csak a szíriai nép beszélhet". "A külső megnyilatkozásokkal nem foglalkozunk" - mondta.
Az államfő mindamellett nem utasította el teljesen az amerikai diplomácia vezetőjének ajánlatát. "Meghallgatjuk továbbra is a nyilatkozatokat, meg kell várnunk a tetteket, azután döntünk" - fogalmazott Aszad egy iráni tévének adott és a szíriai állami televízióban is sugárzott beszédében. Az iszlám köztársaság a szíriai elnök legfőbb szövetségese.
Kerry vasárnap az egyiptomi Sarm-es-Sejkben a CBS News amerikai hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, az Egyesült Államok sürgeti Aszadot, hogy komolyan tárgyaljon a politikai átmenetről a négy éve tartó polgárháború beszüntetése céljából. "Végül is tárgyalnunk kell. Sürgetjük őt, hogy jöjjön, tegye meg ezt, és az is szükségessé válhat, hogy különböző módokon nagyobb nyomást gyakoroljunk rá ennek érdekében" - hangoztatta, de részletekbe nem bocsátkozott ezzel kapcsolatban.
Újabb párt jelentette be, hogy nem indul tavasszal








