Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Jönnek a közös lengyel-német dandárok?

Közös lengyel-német dandárok felállítását helyezte kilátásba Ursula von der Leyen német védelmi miniszter Varsóban, a lengyel hadsereg évértékelő konferenciáján szerdán mondott beszédében.

A német tárcavezető díszvendégként vett részt a konferencián, amelyen Bronislaw Komorowski lengyel elnök, Ewa Kopacz kormányfő, valamint Tomasz Siemoniak nemzetvédelmi miniszter is jelen volt. Von der Leyen szavai szerint "mélységes bizalom" jellemzi a német-lengyel védelmi együttműködést 70 évvel a második világháború vége után.

A német miniszter a feszült nemzetközi helyzetre utalva elmondta, hogy a NATO-nak alkalmazkodnia kell az új kihívásokhoz, rugalmasabbnak és gyorsabbnak kell lennie.

"Németország európai országként, NATO-szövetségesként és szomszédként Lengyelország és a balti államok oldalán áll" - hangsúlyozta a német miniszter. Mint mondta, a kétezret is elérheti azoknak a német katonáknak száma, akik az idén részt vesznek lengyelországi közös hadgyakorlatokon. Emlékeztetett arra is, hogy Németország részt vesz a szczecini székhelyű lengyel-német-dán hadtest munkájában, a balti országok területén pedig szeptemberben a német légtérfigyelő gépek ismét a NATO Baltic Air Policing légirendészeti misszió keretében teljesítenek rotációs szolgálatot.

A német miniszter azokra a tervekre is emlékeztetett beszédében, amelyek szerint mindkét országban - viszonzásos alapon - egy-egy német, illetve lengyel zászlóaljat helyeznének a másik nemzeti dandár parancsnoksága alá.

Von der Leyen először vett részt a lengyel hadsereg évértékelőjén. Lengyel hivatali kollégája, Tomasz Siemoniak tavaly októberben jelen volt a Bundeswehr berlini konferenciáján. Akkor a lengyel és a német védelmi miniszter szándéknyilatkozatot írt alá a német és a lengyel szárazföldi haderő szorosabb együttműködéséről, korábban már hasonló megállapodást kötöttek a két haditengerészet együttműködéséről.

A Rzeczpospolita című napilap arról számolt be február elején, hogy az ukrajnai fejlemények hatására a két ország példa nélküli együttműködési programon dolgozik. A közös hadgyakorlatok mellett az újság akkor a közös dandárok tervezett felállításáról is tájékoztatott, eszerint egy 500-1000 fős német zászlóalj beépülne egy lengyel dandárba és fordítva. A közös dandárokra vonatkozó információt a lengyel sajtóértesülések szerint azonnal cáfolta Ingo Gerhartz, a német védelmi minisztérium szóvivője. Mint mondta, Németország nem tervez olyan lengyel-német katonai struktúrákat, amelyek az 1987-ben létrejött francia-német dandár mintájára működnének. Gerhartz szerint az ilyen lengyel-német dandár sértené az 1997-ben kötött NATO-Oroszország alapszerződést.

Az alapszerződésre hivatkozva Angela Merkel német kancellár korábban - a tavaly szeptemberben megrendezett newporti NATO-csúcstalálkozón - ellenezte a Lengyelország által követelt állandó támaszpontok létrehozását a szövetség keleti szárnyán. Ehelyett állandó rotációs jelenlétben egyeztek meg a tagországok vezetői. Azóta a Szczecin székhellyel működő közös német-dán-lengyel hadtest megerősítéséről is folynak tárgyalások.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×