Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Még mindig áldozatokat követel Fukusima

Tavaly március óta 18 százalékkal, 1232 főre emelkedett azoknak az áldozatoknak a száma Japánban, akik a 2011-es fukusimai atomerőműben bekövetkezett baleset következményei miatt haltak meg az eltelt egy év alatt - jelentette a Tokió Simbun című japán napilap kedden.

Az erőmű négy évvel ezelőtt (2011. március 11-én) súlyosan károsodott egy földrengés és az azt követő szökőár miatt, ez volt az 1986-os csernobili tragédia óta a legnagyobb atombaleset. A nukleáris szivárgás közvetlenül nem követelt áldozatokat, de közvetlenül a természeti katasztrófában több mint 18 ezer ember vesztette életét.

Az atombaleset miatt százezreket kellett kitelepíteni a környékről, mintegy 120 ezren még négy év után sem tudtak visszatérni lakóhelyükre.

Évekkel a katasztrófa után elsősorban az ideiglenes szállásokon, az ottani zord életkörülmények halnak meg sokan, továbbá jelentős az öngyilkosságot elkövetők száma is - derül ki a lap jelentéséből. Összesen már 3200-ra tehető azoknak a száma, akik a kitelepítés következtében vesztették életüket.

Címlapról ajánljuk
Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Ezért nem tud nyugton ülni az ADHD-s gyerek

Október az ADHD tudatosításának hónapja. Ezt az állapotot leggyakrabban a figyelemzavarral, a hiperaktivitással és az impulzivitással azonosítjuk. Bohács Krisztina intelligencia-kutató szerint egyre több tanuló és felnőtt érintett, miközben az iskoláknak és a családoknak a figyelmi nehézségek mellett a túlterhelődésre és az impulzív viselkedésre is fel kell készülniük.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×