Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Drogalku miatt mondott le a holland igazságügy-miniszter

Lemondott Hollandiában az igazságügy-miniszter hétfő este egy nagy botrányt kiváltó ügy miatt: bebizonyosodott ugyanis, hogy az ügyészség csaknem másfél évtizeddel ezelőtt több millió holland forint (gulden) értékű üzletet kötött egy ismert kábítószer-kereskedővel.

"Hosszú idő óta bizonytalanság övezte az ügyet" - mondta hágai sajtóértekezletén Ivo Opstelten miniszter. "Magamra vállalom a teljes felelősséget, és benyújtom a lemondásomat a királynak."

Ivo Opstelten és államtitkára, Fred Teeven néhány órával azután jelentette be a lemondását, hogy a minisztérium közölte: bizonyítékot találtak arra, hogy 4,7 millió guldent - 2,13 millió eurót (közel 650 millió forintot) - fizettek ki Cees H. drogkereskedőnek.

Az alkut az akkor ügyészként dolgozó Fred Teeven kötötte meg 2000-ben. Holland médiaértesülések szerint az alku értelmében a nyomozás során lefoglalt tetemes összegeket luxemburgi számlákra utalták, ahonnan az említett részesedés feltehetően a bűnöző számlájára jutott tovább az adóhatóság kikerülésével. A média szerint de facto pénzmosás történt.

A NOS holland közszolgálati televízióban az esetről tavaly sugárzott riport után Ivo Opstelten parlamenti képviselők kérdésére azt válaszolta, hogy semmilyen bizonyíték sincs az alkura.

Újabb riportok bemutatása után azonban újabb vizsgálatot indítottak.

"A nyomozás során nem sikerült ugyan banki bizonylatokat vagy más dokumentumokat találni, de egyértelmű közvetett bizonyíték van arra, hogy a 4,7 millió guldent átutalták Cees H.-nak" - tette hozzá a miniszter.

"Meg kell tehát állapítanom, hogy az információ igenis rendelkezésre állt, és korábban is nyilvánosságra lehetett volna hozni" - mondta a miniszter.

A lemondással Mark Rutte miniszterelnök kormányának sikerült egy kényelmetlen vitát elkerülnie, amelyet keddre terveztek, egy héttel a választások előtt.

Címlapról ajánljuk

Eljárást kezdeményeztek Forsthoffer Ágnes ellen

Az Országgyűlés mentelmi bizottságához fordult Hidvéghi Balázs fideszes képviselő Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozata miatt. A kormánypárti politikus szerint tisztázni kell, miért maradt ki a Tisza Párt politikusának bevallásából egy jelentős osztalékot fizető céges érdekeltség.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?

Összeálltak Putyin erői Európa legerősebb hatalmában – Nagy ütést kapott a kormány, sikerülhet áttörni a tűzfalat?

Váratlanul lemondott munkaügyi miniszteri és SPD-társelnöki posztjáról Bärbel Bas, aki mostohalánya halála miatti gyászára és a CDU soraiból érkező, egyre erősödő támadásokra hivatkozott. A lépés feszültséget okozott Friedrich Merz koalíciójában, Lars Klingbeil szociáldemokrata alkancellár pedig bejelentette, hogy az SPD teljes vezetése lemond, és az év végén tisztújítást tartanak. Közben Szász-Anhaltban először lett AfD-s politikus tartományi házelnök, és a gyanú szerint ehhez CDU-s képviselők is szavazatukkal járultak hozzá. Az AfD és a BSW ráadásul már az első napokban elfogadott egy indítványt, amely az oroszellenes szankciók feloldását és Ukrajna támogatásának leállítását követeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×