Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Szabadon engedték a drónreptetés miatt őrizetbe vett újságírókat

Szabadon engedték csütörtökön Párizsban az al-Dzsazíra arab hírtelevízió három munkatársát, akiket előző nap azért vettek őrizetbe, mert a Bois de Boulogne parkban délután egy drónt reptettek - közölte a francia rendőrség.

"Egyikük irányította a drónt, a másik filmezte, a harmadik meg nézte" - mondta a Le Monde című napilapnak egy rendőrségi forrás. Csak az ellen a 34 éves újságíró ellen indult eljárás, aki a pilóta nélküli repülőgépet irányította. Neki jövő héten meg kell jelennie a bíróság előtt, miután beismerte bűnösségét. Párizs területén ugyanis tilos előzetes engedély nélkül drónt reptetni. A vele együtt őrizetbe vett 52 és 68 éves kollégája ellen semmilyen eljárás nem indult.

A drónt elkobozták a hatóságok. Az újságírók a rendőrségen azt mondták, hogy a drónok működtetéséről készítettek riportot.

A "pilóta" az al-Dzsazíra párizsi irodájának a munkatársa, a drónt a csatorna londoni kirendeltségétől kapta novemberben. A két másik szabadúszó újságírót a riport elkészítéséhez szerződtette: miközben ő irányította a repülőgépet, az egyik külsős kolléga tartotta a kamerát, a harmadiknak pedig kommentálnia kellett volna a riportot.

Az előállításokra azt követően került sor, hogy két egymás utáni éjszaka drónokat észleltek Párizs felett: keddre és szerdára virradóra öt alkalommal láttak pilóta nélküli repülőgépet a város különböző pontjain, egyebek közt a Concorde téren, az Egyesült Államok nagykövetségének épülete közelében, valamint az Eiffel-torony és az Invalidusok dómja felett.

Az ügyészség tiltott helyen való repülés gyanújával indított vizsgálatot, a nyomozást a légiközlekedési csendőrség végzi, de egyelőre nem sikerült azonosítaniuk a gépek irányítóit. A hatóságok szerint nincs semmilyen összefüggés az újságírók őrizetbe vétele és az előző, éjszakai drónészlelések között.

Nem egész egy hónappal ezelőtt, január 20-án a francia elnöki hivatalnak otthont adó Élysée-palota fölött repült át egy drón, októberben pedig mintegy húsznak a repülését észlelték az ország nukleáris létesítményei környékén, de az elkövetőket akkor sem sikerült azonosítani.

A Le Figaro című napilap úgy értesült, hogy október óta 56 drónészlelésről érkezett bejelentés a francia hatóságokhoz, de egyelőre egynek sem azonosították az irányítóját. A lap szerint egyszerű "divatról" van szó. A szakértők szerint nem valószínű, hogy terroristák állnak a drónreptetések mögött, mivel ezek a szerkezetek nem képesek robbanóanyagot vagy más tárgyat szállítani.

A rendőrség ennek ellenére nem zár ki semmilyen feltételezést, mindenekelőtt a provokációt illetően. Leginkább azt tartják valószínűnek, hogy valaki vagy valakik egyszerűen szórakoznak azon, ahogy a rendőri erők, a titkosszolgálatok és a média reagál a fél éve tartó rejtélyes repülésekre. "A legtöbb esetben turistákról vagy gyerekekről van szó, s időnként repülőgép-modellezőkről, akik ismerik a szabályozást" - mondta a Le Monde-nak egy rendőrségi forrás.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×