Infostart.hu
eur:
363.54
usd:
323.54
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Mégsem állítják katonai törvényszék elé Murszit

Cáfolta kedden az egyiptomi MENA állami hírügynökség az általa korábban kiadott hírt, miszerint Mohamed Murszi volt egyiptomi elnököt katonai törvényszék elé állítják.

Az eredeti hír szerint - amely időközben lekerült a MENA honlapjáról - az iszlamista Murszi és 198 további vádlott ellen a 2013. augusztusban Szuez városában történt zavargásokkal kapcsolatban indítanak eljárást.

A kormányközeli hírügynökség egy államügyészségi illetékesre hivatkozva később azt jelentette, hogy az előző hírrel ellentétben sem a volt államfő, sem a mögötte álló Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom helyettes vezetője nem szerepel a 199 vádlott között.

Az ügyben azon véres események egyikét vizsgálják meg, amelyek 2013 augusztusában történtek az ország különböző pontjain. Iszlamista tüntetők és a biztonsági erők közti összecsapásokban Szuez városában legalább 30 ember vesztette életét és a biztonsági erők több tucat tagja megsebesült. A zavargások alatt a demonstrálók számos templomot és több páncélozott katonai járművet lángba borítottak.

A 199 gyanúsítottat egyebek mellett emberöléssel és emberölési kísérlettel vádolják.

Az országon végigsöprő erőszakhullámot az váltotta ki, hogy 2013. augusztus 14-én a biztonsági erők Kairóban feloszlattak két, heteken át tartó tömeges tüntetést, amelyeken Murszi hívei tiltakoztak az iszlamista államfő július 3-i elmozdítása ellen. A biztonsági akcióban több száz, egyes források szerint több mint ezer ember vesztette életét.

A Murszi elmozdítását levezénylő akkori hadsereg-főparancsnok, egyben a jelenlegi elnök, Abdel-Fattáh esz-Szíszi tavaly október 27-én hozott egy sokak által vitatott rendeletet, amely alapján a "létfontosságú" állami létesítményeket - például a köztereket - megtámadó civileket katonai törvényszék elé állítják.

A Muzulmán Testvériség vezetője, Mohamed Badíe és az időközben betiltott szervezet számos további magas rangú tisztviselője is az eljárás vádlottjai között van.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Súlyos ellátási gondok a budapesti kórházakban: 750 beteg elhelyezése vált problémássá

Súlyos ellátási gondok a budapesti kórházakban: 750 beteg elhelyezése vált problémássá

Ellátási gondok bénítják a budapesti belgyógyászati osztályokat, ahol mintegy 750 beteg elhelyezése okoz problémát. Köztük 200 hajléktalan emberé, akiket nem lehet megfelelő helyre elbocsátani. Egy szakértő szerint az ágyak akár felét olyan betegek foglalják el, akiket szociális okokból nem lehet hazaküldeni, ezért a sürgősségi betegeknek gyakran nem jut hely. Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter egyeztetést kezdeményezett, és szerinte az ügyeleti ellátás már zavartalanabb, de hosszú távú megoldásokra van szükség.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×