Infostart.hu
eur:
363.21
usd:
323.71
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

A görögök brüsszeli éjszakája is eredménytelen

Nem született megállapodás Görögország és az euróövezet többi tagállamának pénzügyminisztere között Athén és a zóna további együttműködésének nyitott kérdéseiről - közölte Jeroen Dijsselbloem, a miniszteri csoport ülésein elnöklő holland pénzügyminiszter a brüsszeli találkozót követően, csütörtök hajnalban.

Csupán azt erősítették meg, hogy a tárgyalást folytatják jövő hétfőn, az eurócsoport rendes, előre tervezett tanácskozásán.

A görög miniszter, Janisz Varufakisz jónak nevezte a tanácskozást, és reményét fejezte ki, hogy hétfőn sikerül megállapodásra jutniuk. Mint mondta, sokféle érdekes vélemény hangzott el a brüsszeli ülésen, és haladást értek el a következő találkozó fényében.

Uniós források szerint a szerdai tanácskozáson elkészítettek egy közös közleményt arról, milyen úton próbálnak továbbhaladni annak érdekében, hogy rendezzék az új görög kormány korábbi programot elutasító politikája miatt keletkezett nehézségeket, de ezt végül Athén nem fogadta el. Még arról sem sikerült megegyezni, milyen további konzultációk előzzék meg a hétfői ülést.

Dijsselbloem már a megbeszélés előtt leszögezte: a találkozó célja az, hogy a görög pénzügyminiszter formálisan bemutathassa elképzeléseit, és elkezdődhessen az egyeztetés. Hangoztatta, hogy formálisan továbbra is létezik az Athén megsegítésére kidolgozott program, és bízik abban, hogy az új görög kormány folytatni fogja a reformokat.

Az új kabinet, amelynek feje a választásokon győztes baloldali Sziriza elnöke, Alekszisz Ciprasz, a kampányban és azt követően is azt hangoztatta, hogy nem engedi Görögországot "visszatérni a gazdasági megszorítások és a nemzetközi pénzügyi mentőprogramok korszakába".

Az egyik fő vitapont az Athént segítő, 240 milliárd eurós pénzügyi program folytatása, miután annak eredetileg rögzített futamideje hamarosan lejár. Ciprasz korábban közölte, hogy nem kívánják meghosszabbítani a programot, viszont a kormány saját reformtervet készít.

Az uniós partnerek szerint az új görög kormánynak tartania kell magát azokhoz a megállapodásokhoz, amelyeket elődei kötöttek. Csütörtöki nyilatkozatok szerint ennek rögzítéséhez több résztvevő a brüsszeli ülésen is ragaszkodott.

Jeroen Dijsselbloem azt mondta, a feleknek több időre van szükségük ahhoz, hogy megállapodásra jussanak. Jelezte, hogy szóba került a jelenlegi program meghosszabbításának lehetősége is. Hozzátette ugyanakkor, hogy konkrét részletekről most nem is beszéltek, elsősorban a további menetrendről próbáltak egyetértésre jutni.

Varufakisz sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy együtt kívánnak működni uniós partnereikkel, így az Európai Központi Bankkal, valamint a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is, ugyanakkor úgy vélik, hogy a jelenlegi program "nem működik", és újfajta megállapodásra van szükség. "Számunkra sem ésszerű, ha nem találunk megoldást" - szögezte le.

A görög fél által végül el nem fogadott közös közlemény arról számolt volna be, hogy a tárgyalások a jelenlegi (az EU részéről e hónap végén, az IMF oldalán valamivel később kifutó) mentőprogram meghosszabbításáról szólnak, amely egy új támogatási csomag kidolgozásáig lenne érvényes.

A Reuters brit hírügynökség értesülése szerint a szöveg azt is tartalmazta, hogy a görög hatóságok "megerősítették határozott elkötelezettségüket pénzügyi vállalásaik teljesítésére valamennyi hitelezővel szemben". Görög részről pedig - áll a tervezetben - állást foglaltak "egy szélesebb körű és hatékonyabb reformfolyamat mellett, amelynek célja a növekedési kilátások tartós javítása".

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Csizmazia Gábor: már Joe Biden sem engedte az orosz olajfinomítók elleni ukrán támadásokat

Az amerikai energiapiac alakulását közvetlen és közvetett tényezők is befolyásolják, Donald Trump pedig elsősorban az utóbbiakra próbálhat hatni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa. Csizmazia Gábor arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban ukrán források a Starlink-rendszer hozzáférésének korlátozására panaszkodtak bizonyos katonai alkalmazások esetében.

„Kemény és érzelmes vita” Brüsszelben – Magyar Péter már állást foglalt

Egyértelműnek nevezte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben pénteken, hogy mára a szigorú, határozott és hatékony határvédelem és az illegális migránsok azonnali visszaküldése a követendő példa az európai országok többségében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az oroszok bejelentették Dobropillja elfoglalását, Putyin Leó pápával beszélt telefonon – Pénteki híreink az orosz-ukrán háborúról

Az orosz hadsereg bejelentette, hogy elfoglalták a Donyeck megyei ukrán erődvárost, Dobropillját. Vlagyimir Putyin orosz elnök graulált a hadseregnek, egyben arról beszélt, hogy tervük egy biztonsági zóna létrehozása az ukrán-orosz közös határoknál. Erről a Kijevvel való esetleges béketárgyalások során sem alkudoznának. Putyin pénteken telefonon beszélt a műtétje után kórházban lábadozó XIV. Leó pápával. A katolikus egyházfő azt kérte az orosz elnöktől, hogy segítse a segélyszállítmányok eljutását a megszállt ukrán városba, Oleksibe, ahol az élelmiszerhiány miatt humanitárius válság alakult ki. Az orosz elnök a Kreml szerint beleegyezett a kérés teljesítésébe. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×