Infostart.hu
eur:
363.34
usd:
322.66
bux:
144833.26
2026. október 16. péntek Gál

Megkezdődött a népszavazás Szlovákiában

Csaknem ötezer szavazóhelyiség nyílt meg szombaton reggel Szlovákiában, és ezzel kezdetét vette az ország történetének nyolcadik népszavazása. A voksolás ezúttal a család védelméről szól.

Az este tíz óráig tartó szavazáson a rendkívül súlyos bűncselekmények elkövetése miatt elítéltek kivételével minden tizennyolcadik életévét betöltött szlovák állampolgár részt vehet, köztük azok is, akik nem rendelkeznek állandó szlovákiai lakhellyel, így a voksolás lehetősége összesen mintegy 4,4 millió embert érint.

A népszavazást a Családért Szövetség (AZR) nevű civil ernyőszervezet kezdeményezte, a referendumot a hagyományos család megvédésének szükségességével indokolták. A voksoláson három kérdésre lehet választ adni: egyetértenek-e azzal, hogy házasság csak egy férfi és egy nő között jöhet létre, azonos nemű párok ne fogadhassanak örökbe gyereket, valamint, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyerekek részvételét azokon az órákon, amelyeken a szexuális viselkedés, illetve az eutanázia a téma.

Szlovákiában rendszerint igen alacsony a népszavazások iránti érdeklődés, emiatt az országban korábban tartott hét referendumból csak egy volt érvényes, ugyanis csak a Szlovákia európai uniós csatlakozásáról 2003-ban tartott voksoláson haladta meg a szavazók aránya az érvényességhez szükséges 50 százalékot. A mostani népszavazáson a közvélemény-kutatások negyven százalék körüli részvételt jósolnak, ugyanakkor azt mutatják, hogy a referendum biztos résztvevői jelentős többségükben mindhárom kérdésére igennel válaszolnak majd.

A népszavazásokra vonatkozó szabályozás szerint Szlovákiában a voksolás napján a szavazóhelyiségek bezárásáig tilos a szavazással kapcsolatos felmérések eredményeinek nyilvánosságra hozatala. Így a voksolás első részeredményeit csak este tíz óra után kezdik nyilvánosságra hozni. A nem hivatalos végeredmények vasárnap hajnalra várhatók.

Címlapról ajánljuk
A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a választáson – három üzenet

A Vajdasági Magyar Újrakezdés is indul a szerbiai nemzeti tanácsi választásokon. Négy évvel ezelőtt csak egyetlen lista, a Vajdasági Magyar Szövetség által támogatott Magyar Összefogás indult. Az idén alapított Vajdasági Magyar Újrakezdés listáján 35 jelölt szerepel, a listavezető Mezei Zoltán színész. Az InfoRádió megkereste Rózsa Zsombort, a Vajdasági Magyar Újrakezdés elnökét.

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×